A palesztinai letelepedés történetének irodalma ma már könyvtárak sorozatát tölti ki. Azonban az ilyenfajta irodalom sajnos irányított illetve mesterkélt. “Ki fogjuk radírozni az emberek emlékezetébõl az elmúlt századok mindama tényeit, amelyek nem kívánatosak számunkra, és csak azokat fogjuk meghagyni, amelyek a gój-kormányok hibáit mutatják be.” /Cion Bölcsek Jegyzõkönyvei, 16-11/

Ennek köszönhetõ, hogy nagyon nehéz olyan adatot találni, amely nem illik bele a zsidóság mai politikai érdekeibe. A palesztínai letelepedés gondolata és vágya õsi a zsidó népben, bár maga a Zsidó Lexikon /1929/ is beismeri, hogy a mai Izraelnek nem a zsidók, hanem a szumírok az õslakói:

“Erec Jiszróel, Palesztina héber neve, szó szerint: Izráel országa. Történetének rövid áttekintése a következõ: Az idõszámítás elõtt (1) való 4000-3000 begin_of_the_skype_highlighting 4000-3000 end_of_the_skype_highlighting táján szumírok és akkádok lakják, 2600 táján a szumírok meghódítják Szíriát.” /237.old./

Igaz, hogy 1929-ben a Zsidó Lexikon még írhatott a szumírokról, mert a szerkesztõség nem tudhatta, hogy két-három évtized múlva kiderül: a szumírok nem szemiták, hanem a szemiták legyõzött áldozatai. A zsidók ma azonban ezt már tudják s eszerint cselekednek. A szumírok után ugyanis szkíták (szittyák) találhatók a mai Palesztina területén. (Akik lehet, hogy “odajöttek”, de az is lehet hogy egyenes utódai a szumíroknak...) Dr. Zakar András pápai prelátus és szumirológus írja ‘A sumér hitvilág és a Biblia’ 113. oldalán, Ijjas Antal püspök ‘Jézus élete’ (1970) c. mûvére hivatkozva:

”Errõl érdekes részleteket közöl Ijjas Antal legújabb munkájában. Az 1968. évi jeruzsálemi ásatások során a várfal felszín alatti részén, zsidó régészek szkíta rovásfeliratokat találtak. Ekkor azonban a kutatóárkokat sietve visszatemették.”

Hogy a zsidók hogyan kerültek a mai Izrael (Palesztina) “ígéret földjére”, arra ismét Zakar prelátus vet fényt ugyanazon a helyen:

“Valószínû, hogy a hikszoszok (szkíták) Egyiptomra mért súlyos csapásai tették lehetõvé a zsidó nép Egyiptomból való kimenekülését és az elpusztított városokban talált aranytárgyak magukkal vitelét. Ezt a lovas szittya népet követték, azután a zsidók a pusztai vándorlásuk után Kánaánba is, ahol már addig a szittyák jól berendezkedtek, városokat építettek. Hogy miképpen írtották ki fokozatosan a zsidók a szittyákat, arról elég bõséges adatokat közölnek a szentírás könyvei.”

Ez egyúttal arra is magyarázatot ad, hogy miért kellett a zsidóknak teljes negyven éven át vándorolniuk a pusztában, amikor a távolság Kairótól Jeruzsálemig légvonalban mindössze 430 kilométer. Bujkáltak. Egyrészt a szittyák elõl, másrészt a nyomukban. A ma annyira eltorzított nevû “Jeruzsálem” szittya eredete is napvilágossá válik Zakar prelátus következõ okfejtése alapján:

“J. Fitzgerald Lee (2) és többen, Josephus Flavius, Plutarchos és Eusebius nyomán úgy vélik, hogy a hikszoszok a Nilus alsó táján, Avaris városa körül éltek, amíg Amenophis fáraóval össze nem ütköztek. A fáraó elõbb kitért és Étiópiába húzódott hatalmas seregével. A hikszoszok azután elhagyták Egyiptomot és Jeruzsálem vidékén telepedtek le.

George Adam Smith (3) szerint Josephus, aki az õ hellenista módján állandóan a Hierosolyma formát használja, azt többször Solyma alakból származtatja, elvégre neki jobban kellett tudnia. Ez pedig Melkizedek Sáleme. Görög írók már használták ezt a formát. Idézi azután Cholerilos görög költõt, aki szerinte a Kr.e.V. században beszélt a judeai hegyvidékrõl, mint a ‘Solymai hegyekrõl’, Maneto pedig szól a zsidókról, akik szintén elhagyták Egyiptomot, mint elõbb a solymaiak. Azonosítani szokták ezt a nevet a Homérosnál található Lycian Solymival is. “

Maga Josephus Flavius ezt mondja: ‘a városnak régen Solyma volt a neve.’ Ezekután nem nehéz összefüggést találni a lovas kultúrájú fémmûves szkíták (szittyák) Szent Sólyom tisztelete (számos egyiptomi emlék ábrázolja) s ennek Kánaánba átültetett fõvárosa a késõbbi Szent Sólyom -- Hierosolyma között.” (Görög nyelven “hierosz” = “szent”)


Végül Zakar prelátus megállapítja:

“A szittyák után a kánaánita népek is folytatták Jeruzsálemben a Nap tiszteletét, sokáig még párhuzamosan a zsidó istentisztelettel is.”

Ezért találtak 1968-ban szittya ékírásos feliratokat Jeruzsálemben és ezért kellett azokat a mai zsidóknak sietve újra betemetniök... A tény azonban áll: a zsidók nem eredeti lakói a mai Izraelnek. Ugyanakkor ez fényt derít arra is, hogy a magyarok miért tartották a sólymot mindig olyan nagy becsben és miért volt a sólyomvadászat már a honfoglalás elõtt is egyik jellegzetes nemzeti sportunk. Szittya õseinktõl maradt ránk.

A késõbbi évszázadok folyamán szórványos kísérletet látunk a zsidók részérõl a Palesztinában való újraletelepedésre. A Zsidó Lexikon szerint:

“... már a 7. században egy Benjamin nevû zsidó Egyiptomban 30 ezer fõnyi zsidó sereget szervezett és Chosroes perzsa királlyal szövetkezve meghódította Palesztina nagy részét, amelyet 14 évig tartott uralma alatt. Az utolsó fegyveres próbálkozás Palesztina visszafoglalására a 8. században történt, amikor Abu Issa perzsa zsidó indított mozgalmat a mezopotámiai és szíriai zsidóság között, mely mozgalom azonban véres kudarccal végzõdött.”

Ezekután évszázadokig nem történt semmi. A Zsidó Lexikon beismeri, hogy a 13. században Jeruzsálemnek mindössze - írd és mondd - kettõ darab zsidó lakosa volt:

“Már a 13. században látunk Palesztina-mozgalmakat és kolonizációs törekvéseket, amelyek közt legeredményesebb Nachmanidesz rabbié, akinek lelkes felhívására az addig két zsidó lakosú Jeruzsálembe rövid három év alatt 2000-en telepedtek le.”

Több sikertelen vagy kisebb jelentõségû vállalkozás következett, mint például a 16. században David Reubeni akciója, akit még VII. Kelemen pápa is fogadott, de végül is a spanyol inkvizíció börtönében fejezte be életét 1535 után.


A Chaluka

Évszázadokig létezett, sõt még ma is fennáll a Chaluka intézménye. A szó magyarul “szétosztást” jelent, de nem tévesztendõ össze a “chanuka” fogalmával, ami zsidó ünnep és nagyjából karácsony idejére esik. A Chaluka pénzgyûjtési akció a Palesztínában letelepedett talmudisták támogatására.

Magyar szempontból érdemes megemlíteni Sabbatai Cevi akcióját, amelyet a Zsidó Lexikon az “Álmessiások” címszó alatt ismertet a 81. oldalon. A zsidó Sabbattai Cevi 1626-ban Szmirnában született és 1676-ban halt meg egyesek szerint Dulcignoban. Grünwald Lipót (szül.1888) magyarországi héber történetíró szerint pedig a ma albániai Beratban, ahol Grünwald az elsõ világháború alatt még látta Cevi állítólagos sírját is. Cevi hatása kiterjedt Jeruzsálemtõl Amszterdamig és Wilnától Rómáig. Magyarországon különösen a nagy befolyású budai zsidók között voltak hívei.


Ezután a Zsidó Lexikon így folytatja:

“Nagymérvû szentföldi kivándorlást is okozott ez az álmessiás, de éppen így meglehetõs széthúzást is a zsidóságban. A Törökországot járt budai rabbik többnyire hívei voltak. Itteni táborát mégsem lehet másnak tekinteni, mint a cionizmus öntudatlan elõfutárának. Maga Sabbattai imponáló fellépésével tudta elérni addig példátlan sikereit, de azáltal hogy 400 hívével áttért az iszlámra, árulójává lett a zsidóságnak. Az általa alapított szektát késõbb dönmének nevezték s ennek központja Szaloniki lett. Ezek fajilag többnyire megmaradtak zsidóknak s a modern török mozgalmaknak nem egy vezetõ államférfija került ki közülük.”

A Zsidó Lexikonnak ez a diszkrét célzása nyilván az “Ifjú Törökök” mozgalmára vonatkozik, mely hosszú idõn át tartotta véres terror alatt Törökországot, s amelynek “dicsõségét” számos zsidó forrás könyveli el a zsidóság számára. Sabbattai Cevi mozgalmának további magyarországi vonatkozásairól így nyilatkozik a Zsidó Lexikon:

“Szintén az õ hatása alatt ígényelte a messiási szerepet magának az egyetlen magyarországi álmessisás, Mordechai Móchiach Kismartonból, aki 1678 és 1683 között tevékenykedett. Õ azt hirdette, hogy Sabbattai az igazi messiás volt s hogy áttérése csupán misztikus okokból történt s azonkívül, hogy nem halt meg, hanem vissza fog jönni, aminek elõjelei a világszerte végbemenõ zsidóüldözések.

Móchiach igen sok követõre talált Magyarországon, Morva- és Csehországban s ezt látva, magát a Dávid törzsébõl való messisásnak deklarálta, mire az olasz zsidók felkérték, hogy jöjjön közéjük. Móchiach meg is jelent Itáliában s Reggio és Mantova zsidósága különösen nagy ünnepélyességgel fogadta, de az inkvizíciónál feljelentették, amire mûködése színterét Csehországba tette át, majd pedig Lengyelországba, innen visszasodródott Pozsonyba, ahol 1729-ben meghalt.”


Ki volt az elsõ cionista?

A cionizmus következõ számottevõ eseménye érdekes és jellemzõ módon az egyik legnagyobb, legélesebben látó és tragikus sorsú magyar, dr. Istóczy Gyõzõ, elõbb fõszolgabíró, majd hosszú éveken át országgyûlési képviselõ nevéhez fûzõdik, akinek személyével és életmûvével még külön kellene foglalkoznunk. Marschalkó Lajos Országhódítók c. könyvében olvassuk:

“A legnagyobb magyar látó, Istóczy Gyõzõ -- Herzl Tivadart megelõzve, 1875. augusztus 23-án javaslatot nyújtott be a magyar országgyûléshez ‘A zsidó állam visszaállítása’ cím alatt. Ebben az indítványában többek között a következõket mondja:

‘Az ezernyolcszáz évvel ezelõtt feldúlt hazájából kiûzött zsidó népnek végre igazság szolgáltassék, hogy annak hõn szeretett eredeti hazája Palesztina, kellõleg megnagyobbítva a magas porta souverainitása alatt álló autonomtartományként, akár pedig önálló zsidó államként visszaállíttassék.’ (4)

Istóczy Gyõzõ a törvényjavaslat indoklásában megjegyzi azt is, hogy nem igényli magának az eszme eredetiségét, amely Luthertõl kezdve Fichteig s ettõl Goldwin Smithig és a ‘Nineteenth Century’ címû angol folyóiratig mindenki agyában megfordult: a zsidóság önálló államának visszaállítása.” (5)

Azt hihetnõk, hogy a magát igazságtalanul üldözöttnek híresztelõ zsidóság kitörõ örömmel fogadta ezt a törvényjavaslatot. Nem. S itt lógótt ki megint a lóláb! A zsidóság számára ugyanis a palesztinai letelepedés kérdése csak porhintés és fedõakció a valódi, világhódító céljaik rejtésére. Ezért Istóczy vad támadások célpontja lett és törvényjavaslatát megbuktatták. Zsidók és liberális ügynökeik buktatták meg, Istóczyt pedig mind a mai napig a világ leggonoszabb emberének rágalmazzák.

Ennek ellenére õ három évvel késõbb bátran ismét visszatér a kényes témára, s errõl az újabb akciójáról Marschalkónál a következõket olvassuk:

“Istóczy Gyõzõ az elsõ magyar, aki Herzl Tivadart is megelõzve, a késõbbi filocionista programot hirdeti és 1878. június 24-én elmondott híres ‘palesztinai beszédében’ felveti a zsidóság Palesztinába való telepítésének eszméjét. Ebben a beszédében a zsidókérdést már európai, sõt világpolitikai távlatokba helyezi.

‘A keresztény Európában egyetlen idegenszerû elem van és az a zsidóság. Alig szabadultak meg az európai népek az izlám hatalmától, most ismét a zsidó nép az, amely lázas izgatottsággal és ernyedetlen tevékenységgel azon merész tervet erõlködik megvalósítani, hogy az európai népek felett az uralmat megszerezze és azokat rabigába hajtsa.’ “ (7)

Istóczy e híres beszédében statisztikai adatokat sorol fel, amelyekbõl kitûnik, hogy 1785-tõl 1870-ig, tehát 85 év alatt a zsidók létszáma megnyolcszorozódott és átlagban minden harminc évben megkétszerezõdik. Itt említi meg, hogy az 1869/70-iki népszámlálás szerint már 553,641 zsidó él Nagy-Magyarországon. Ezek közül a közös hadseregben mindössze 1,295 (0.234%) szolgál és a honvédségben csupán 213 (0.038%). Õ az elsõ, aki a legvilágosabban látja az országhódítást, Magyarország gyarmatosítását:

“A nemzsidó lakosság fogyása -- mondja Istóczy -- természetszerû következménye annak, hogy az ország vagyona lépésrõllépésre, fokról-fokra mindinkább kicsavartatik a mi kezeink közül s eképpen emberekben, úgy mint vagyonban, mind szûkebb körre szorulnak.”

Istóczy Gyõzõ elsõként veszi észre, hogy nem antiszemitizmusról van itt szó, hanem országhódításról. A magyar nép leigázásáról. (..) És azt bizonyítja, hogy a zsidó-magyar viszonylatnak egyetlen megoldása van: a zsidó állam visszaállítása Palesztínában. Híres, de meghallgatatlan beszéde végén Istóczy arra kérte a magyar kormányt, hogy ha valamilyen megbeszélésen felvetõdne a zsidó állam felállításának terve, azt ne ellenezze. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter ezt válaszolta:

“Sajnálom, hogy a Házban olyan doctrinákat fejtegetnek, amelyek a Ház humanitárius szellemével ellenkeznek!” (8)

Istóczy Gyõzõ nem kisebbíti, nem akarja megalázni, gyûlölni a zsidóságot, bár látja a veszélyt, az országhódító akaratot, amelyet már Kossuth is látott. Határozottan leszögezi -- írja Bosnyák Z. -- hogy a zsidókérdést nem vallási, felekezeti, hanem közgazdasági, politikai, másszóval hatalmi kérdésnek tekinti, minthogy a zsidóság is külön társadalmi kaszt.” (Marschalkó)

Hajszálnyira ugyanezt hirdette Herzl Tivadar is 19 évvel késõbb, 1897-tõl kezdve. De ismét misztikus módón Herzl ajkáról a palesztinai telepítés gondolata egyszerre megszünt ellenkezni a “humanitárius szellemmel.” Miért?

Dr. Istóczy Gyõzõ országgyûlési képviselõ e fenti, második kísérlete után négy évvel még egy harmadik próbálkozást is tesz. 1882. június 9-én újra felszólal:

“A különleges nemzeti vallással bíró zsidó népfaj az európai államok kebelében politikai hatalmat éspedig nemzetközi politikai hatalmat képez és mint ilyen, államot akar alkotni földrajzi határok nélkül. Egyetlen megoldás a zsidók Palesztinába való telepítése.” (9)

Ám a zsidóknak ismét nem kellett a palesztinai letelepedés! Pedig Istóczy már a fellépése elején, az 1875. április 8-i képviselõházi felszólalásában is követelte a kormánytól a Galíciából való féknélküli beözönlés szabályozását. Akkor báró Wenckheim Béla miniszterelnök válaszképpen kijelentette, hogy a kormány “zsidókérdést nem ismer, mert nem véthet a civilizáció és humanizmus ellen.” Istóczy akkor a következõ szavakkal vette tudomásul ezt a magyar miniszterelnöki választ:

“Eljövend az idõ és pedig hamarább, mint sokan gondolnák, amidõn elveim nem fognak a puszta ábrándok sorába utaltatni, s adja a Gondviselés, hogy ez ne történjék akkor, amidõn a kényszerû viszonyok a ‘késõ’ jelzõt fogják a felriadt nemzsidó elemeknek kiáltani. Ellenkezõ esetben pedig legyek én e tekintetben Magyarország Cassandrája.” (9)

Dr. Istóczy Gyõzõ valóban Magyarország Cassandrája lett, mert minden jóslata félelmetesen megvalósult. S akkor már valóban késõ volt.

Istóczynál merül fel elõször a látó és rosszat sejtõ magyarok nagy politikai víziója, amelynek egyetlen célja: hazát adni egy hazátlan népnek. Kísérteties, hogy a zsidóságnak ez a magyarrendszerû hazához segítése késõbb tökéletesen egybehangzik a budapesti születésû Herzl Tivadar cionista tanaival. Prohászka Ottokár, Gömbös Gyula, Szálasi Ferenc és az angol Arthur James Balfour nyilatkozatai ugyanazt hangoztatják, amit a cionista Herzl Tivadar.

Nem “antiszemiták” voltak az akkori magyar vezetõk, mint ahogy Balfour sem volt az, hanem zsidó gyarmatosításra ítélt magyar népüknek és zsidók által való elfoglalásra rendelt magyar hazájuknak magukra hagyott védelmezõi. És Prohászka belvárosi szobrát ledöntötték, Gömbösét felrobbantották, Szálasit pedig felakasztották. Herzl azonban nemzetközi hõs. MIÉRT?

Herzlnek ma díszsírhelye van Izraelben, Istóczy Gyõzõt pedig a Zsidó Lexikon is halálra gyalázza és rágalmazza. Ennek csak egyetlen oka lehet: Herzl cionizmusa csak látszatra azonos Istóczy, Prohászka és a többiek tanával, mert a palesztinai letelepítés a valóságban csak porhintõ, látszatakció.


Az “anticionizmus” ébrentartása

A cionizmussal párhuzamosan a zsidóság nagy gonddal tart ébren egy úgynevezett “anticionista” mozgalmat is. A Zsidó Lexikonban külön hosszú cikk található “Anticionizmus” címen, amely azonban oly hallatlan ravaszsággal és ügyesen van megfoglamazva, hogy aki nem tud a sorok között olvasni és nem ismeri a történelmi valóságot, majdnem meggyõzõnek találja a szöveget:

“Anticionizmus alatt azon törekvéseket értjük, amelyek akár a zsidóságon belül, akár kívüle a cionizmus alapeszméje, vagy politikai megvalósulása ellen irányulnak. A zsidóságon belül több részre tagolódik az anticionizmus. Az asszimilánsok és a zsidó missziósgondolat hívei szerint a cionizmus megakadályozza a zsidóságot abban, hogy egy szabad, egyetemes, tisztán vallási közösséggé fejlõdjék...” /Zsidó Lexikon/

Közönséges emberi nyelven ez annyit jelent, hogy akkor egy saját szuverén ország határai között élõ nemzet nem fejlõdhet szabadon tisztán vallási közösséggé. Ez az állítás nyilvánvalóan hamis. De a Zsidó Lexikon ügyesen közbeszúrta az “egyetemes” jelzõt is. S ez az “egyetemesség” árulja el, hogy jobb a zsidóknak -- nem “szétszórva”, mert ez a szó szemantikailag úgynevezett “terhelt minõsítés” (10) - hanem a világegyetem nemzeteinek hátán élõsködve élvezni azok folytonos megkárosítását. Amikor pedig Herzlnek és Nordaunak a titkos tárgyalásaikon sikerült dúsgazdag hitsorsosaikat arról meggyõzniök, hogy ez a világuralom az õ látszat-telepítésük segítségével még könnyebben megvalósítható, akkor létesülhetett az elsõ palesztiani bank, a Zsidó Gyarmati Hitelintézet.

“... másrészt pedig veszélyezteti a zsidóság állampolgári jogait, amelyeket az emancipáció óta éppen nemzeti reményeink feladásával vívott ki.” /Zs. L./

Ez kétszeres hazugság: 1) Ha egy országból egyesek vagy tömegek kivándorolnak, akkor ez a kivándorlás az otthonmaradottak állampolgári jogait a legcsekélyebb mértékben sem veszélyezteti. - 2) A zsidók emancipációjának, vagyis az állampolgári jogok teljes megadásának a legtávolabbi mértékben sem volt feltétele az, hogy mondjanak le a Magyarországról való továbbvándorlásról. Sõt, mint látjuk a zsidóság magyarországi történetének fejezetében, a magyar hatóságok egyáltalán semmiféle feltételt nem szabtak a zsidók emancipációjához. Naívitásukban csak remélték, hogy az emancipáció által “természetszerûleg” jó állampolgárokat fognak nyerni a zsidókban...

“Az asszimilációs zsidóság szervezetei és sajtója minden országban ezért folytatnak éles harcot a cionizmus ellen (nálunk az Egyenlõség), bár az utóbbi idõben enyhült a harc és a cionizmus politikai sikerei valamelyes közeledést teremtettek legalábbis gyakorlati területen.”/Zs.L./

Az “éles harcra” az õszinte magyarázatot természetesen nem a Zsidó Lexikon fenti, hanem a “Cion Bölcsek Jegyzõkönyvei” adja meg, amely szerint “azok között, akik támadásokat intéznek ellenünk, mi általunk létesített sajtószervek is lesznek, ezek azonban csakis olyan pontokat fognak támadni, amelyeknek módosítását elõre elhatároztuk”. - A cionizmus pedig egyike a legrugalmasabb zsidó világvállalkozásoknak, amelynek taktikáját a cionista kongresszusok évrõl évre módosítják.

“Az anticionizmus legfõbb támasza az ortodoxia egy része, amely a hagyományokat félti a cionizmustól s ha szívesen látja is a zsidóság viszszatérését az Isten által megígért országba, de csak abban az esetben, ha ez a visszatérés nem politikai eszközökkel, hanem a Messiás útján következik be.” /Zs.L./

Talán az õszinte zsidók, akik látják az “aranyborjú”, a “Mammon” veszélyét a mai zsidóságra, szeretnék azt mózesivé tisztítani és elmaradott naívitásukban -- még mindig a Messiást várják.

“Vannak azután csoportok, amelyek azért fordulnak a cionizmus ellen, mert meggyõzõdésük, hogy a zsidóság csupán a diaszpórákban biztosíthatja további exisztenciáját.” /Zs.L./

Ezek az élõsködõ piócák, akik nem bolondok a Kárpátmedence, Amerika és Nyugat-Európa húsosfazékjait Palesztina homokbuckáiért odahagyni. Mióta azonban megértették, hogy a palesztinai letelepülés csak figyelemelterelõ akció, dollármilliárdjaikkal éppen õk tartják fenn és 50 százalékban igazgatják a mai cionista mozgalmat, - mindamellett, hogy a saját használatukra “anticionisták” maradnak.

“Mások reakciós-romantikus nemzeti mozgalmat látnak a cionizmusban s ezért ítélik el.” /Zs.L./

Az 1929-ben megjelent Zsidó Lexikonnak ez a mondata ma már idejét múlta. Ma már megvalósult Izrael állama és a zsidók mai jelszava: “Az anticionizmus egyenlõ az antiszemitizmussal!” - Ezek után azonban egy igen érdekes és szemkinyitó rész következik a Zsidó Lexikonban:

“Leghevesebb ellenzõi a cionizmusnak a zsidó kommunisták. Oroszországban a kommunista párt zsidó szekciója rendszeres cionistaüldözést szervezett s már eddig is nagyon sok cionistát számûzetett Szibériába.”/Zs.L./

A kommunizmusnak nyíltan bevallott célja a világhódítás. Ez már önmagában megköveteli, hogy a világon mindenütt legyenek elhelyezett ügynökei. Mindenfajta helyi tömörülés gondolata eleve ellenkezik a kommunizmus céljaival. Másrészt a világzsidóság vezetõ rétegei nem köthették a tanulatlan és elmaradott oroszországi zsidók millióinak orrára azt, hogy a palesztinai tömörítés csak ürügy, annál is kevésbé, mert pont ezeket az oroszországi zsidó tömegeket akarták elsõsorban Palesztinába vinni már Herzl idejétõl kezdve. Vagyis, itt csak egyszerû belsõ érdekütközésrõl van szó a zsidóság kebelén belül, másrészt azonban az õ számukra is kitûnõ propagandaanyag az oroszországi zsidóság üldözésének reklámozása, mert ezzel is beköthetik a világ szemét, sõt a szenvedéseik iránti szimpátiát is táplálják.

A “C.B. Jegyzõkönyvei” nyiltan kijelentik, hogy a zsidók nem haboznak még sajátmaguk írtásától sem, ha magasabb érdekeik ezt úgy kívánják. A gójállamokra megmondja, hogy “az õ antiszemitizmusukra ugyanis elengedhetetlenül szükségünk van az alsóbb rétegekhez tartozó testvéreink kézbentartásához.”

Az 1962-es kommunista kiadású Új Magyar Lexikon (I.k.451) véleménye szerint:

“A cionizmus nacionalista érzelmek felszításával az ‘egységes zsidó nemzet’ és ezen belül az osztályok együttmûködését hirdetõ propagandájával elvonja a zsidó dolgozó tömegek figyelmét az osztályharctól, és ugyanakkor szembeállítja õket a nemzsidó dolgozókkal. A cionizmus egyre inkább az USA vezetõ köreinek irányítása alá került.”

A Zsidó Lexikon a továbbiakban a nemzsidók anticionizmusát ismerteti, természetesen a zsidóság szempontjából. Megemlíti a Vatikánt, amelynek felrója, hogy “sokáig kimondottan anticionista magatartást tanúsított”, és szóváteszi, hogy “a pápa 1924. május 29-én kiadott egy bullát, amelyben azt az óhaját fejezi ki, hogy a Palesztina-kérdést az összkereszténység érdekeinek figyelembevételével oldják meg” s hozzáteszi, hogy a zsidók ezt az óhajt ‘méltányolják’.

A “francia imperialisták” és a “fasiszta Olaszország” megdorgálása után még megdícséri a “hivatalos Franciaországot” - (nesze neked, Trianon!) - mert a francia köztársasági elnök 1925-ben elfogadta a “Comité France Palestine” védnökségét.

Végül még erõs megrovásban részesülnek a palesztinai arabok (akik már akkor is útjukban álltak a zsidóknak) és a Zsidó Lexikon cikke ezzel a sokatmondó mondattal fejezõdik be:

“Meg kell emlékeznünk még minden ország antiszemitájáról, akiknek anticionizmusa abból a fantasztikus aggodalomból ered, hogy a zsidók világuralomra törekszenek s ennek központjává Palesztinát akarják berendezni.” +++ /Zsidó Lexikon/


Árkay László 1978-ban, Kanadában írt kéziratos tanulmánya

(Hazánkért Online, 2004)