Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Oroszország segítene a szíriai hadsereg és a lázadók egyesítésében

KülföldNa, majd amikor a ziraelita idf "magyar" és "román"... egységeit akarja egyesíteni a baráti népek ostoba zsidómegvezetett csürhéivel, az lesz izgalmas itt. Addig vegyétek fel a muszlimot. majd leteszitek, ha Humorzsák és Izsák is eltakarodott a helyére. Oroszország készen áll rá, hogy kapcsolatot létesítsen a lázadó Szabad Szíriai Hadsereggel annak érdekében, hogy elõsegítse az SZSZH és az elnökhöz hû szíriai hadsereg esetleges egyesülését, amely elõrelépést jelenthetne az Iszlám Állam és más terrorista szervezetek elleni küzdelemben, adta hírül az orosz külügyminisztérium.

A nyilatkozat elõzménye, hogy, mint Vlagyimir Putyin arról beszámolt, a napokban Francois Hollande francia elnök állt elõ a javaslattal, hogy egyesítsék a hadsereg és az SZSZH erõfeszítéseit. Hollande egyik munkatársa ugyanakkor Putyin kijelentését követõen azt mondta, az elnök nem javasolt ilyet, csak arról beszélt, hogy a jövõbeli tárgyalásokon a szíriai ellenzéknek is részt kell vennie majd.

Oroszország friss, szíriai bevetéseirõl itt írtunk.Link

Hozzászólások

82 #1 Satori
- 2015-10-07 17:06
"Rettegett különleges kommandóját is beveti Putyin"
http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=87281

"A Kaszpi-tengererõl lövik az oroszok az ISIL-t"
http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=87284

"Putyin a Cár - Irak kormánya hatástalannak ítéli az Egyesült Államok vezette koalíció légicsapásait"
http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=87288
33 #2 vizilo
- 2015-10-07 17:22
Na ez mar kurvara nem jo az USA-nak ...)
4 #3 Posta Imre
- 2015-10-07 18:17
Stop dzsihád! Televíziós kampány indul Franciaországban

A francia kormány nagyszabású felvilágosító televíziós kampányt indított szerdán annak megakadályozására, hogy francia fiatalok csatlakozzanak a szíriai és iraki dzsihadista harcokhoz. A kisfilmekben négy érintett francia család beszél arról, hogy milyen értetlenül és fájdalommal élik meg a fiatalok elvesztését. http://www.atv.hu...aorszagban

Hitler-festmények lógnak egy teheráni galéria falán

Adolf Hitler két festményét tették közszemlére egy teheráni galériában. http://www.atv.hu...eria-falan

Ma még menekültválság, holnap világháború?

Törökország kulcsországgá vált: mind menekültügyben, mind a szíriai fegyveres konfliktus ügyében frontvonalban van, és az oroszokkal is ellentmondásossá lett mára a viszonya. Oroszország feszíti a húrt, a NATO keménykedik – a hidegháborús retorika ismét a csúcsra jár. Az angolok pedig már a harmadik világháborút emlegetik – mi pedig az orosz-amerikai együttmûködés szükségét.
http://hvg.hu/vil...haboru#rss

Szijjártó: az EU nyújtson 300 millió dolláros támogatást Kurdisztánnakhttp://www.atv.hu...disztannak

Meggyalázták egy kurd lázadó holttestét török rendõrök

Török rendõrök a nyakánál fogva az autójuk után kötötték egy kurd lázadó holttestét, és végighúzták egy délkelet-törökországi város utcáin. Az eset hatalmas felháborodást keltett az országban és világszerte.
http://www.hirado...-rendorok/

Az oroszoknak ott sem kell lenniük, hogy lõjék a szíriai felkelõket http://vs.hu/koze...1007#!s107

Finnországban megpróbálták felgyújtani a vöröskereszt egyik menekültközpontjáthttp://magyaridok...jat-41086/

Ellenõrzött középhatalmak

A szíriai háborúval kapcsolatban a leegyszerûsítés csábításának engedve sokszor amerikai–orosz-konfliktusról esik szó. Pedig a térségi középhatalmak – Törökország, Szaúd-Arábia, Irán és Izrael – szerepe is kulcsfontosságú az események alakításában. http://mno.hu/kul...ak-1307873

Nekiment a színésznek egy orosz katona, nem tudta, hogy forgatnak

Egy orosz filmes csapat úgy döntött, hogy túszejtõs jelenetet forgat egy készülõ mûvéhez, azonban a forgatás közepén váratlan dolog történt. http://www.atv.hu...osz-katona

Szökés az ISIS kalifájának háremébõlhttp://magyaridok...bol-39505/

Moldovában virágzik a nukleáris anyagok feketepiacahttp://24.hu/kulf...ketepiaca/

z ENSZ Menekültügyi Fõbiztossága Pakisztánt és Iránt dicsérte http://vs.hu/koze...serte-1007

Török–orosz közös munkacsoport jöhet létrehttp://mno.hu/kul...re-1307841

Az internet csillaga lett Orbán Viktorhttp://kitekinto....hVM9yv4W6A

ENSZ: Veszélyes hiba lenne nem figyelni az afgán menekültekrehttp://24.hu/kulf...ekultekre/

14 millió szélsõséges tartalmú videót töröltek a Youtube-ról http://vs.hu/koze...paign=main

Titkosszolgálati vélemény: szélsõségesek ezek a magyarok

Szélsõségesnek tartja az önrendelkezésért küzdõ erdélyi magyarokat a román titkosszolgálat. http://hirtv.hu/h...ok-1307848

Brit nemzeti érdek a bevándorlás korlátozásahttp://magyaridok...asa-39106/

Az Iszlám Állam fegyveresei keresztre feszítettek tizenkét emberthttp://kitekinto....2294833683

Kétmilliárdot vitt volna el a csepeli MSZP korrupciója[img]http://magyaridok.hu/belfold/evi-ketmilliardot-nyert-az-elszamoltatason-csepel-40194/[/img]

Jól keresnek az állami cégvezetõk
Az Általános Egészségbiztosító (V¹ZP) vezetõ tisztviselõi nem panaszkodhatnak a fizetésükre, jóval többet keresnek, mint Robert Fico - mutatott rá Miroslav Beblavý, a Sie» párt alelnöke. 2012-tõl kezdve évente mintegy 100 000 euró folyt be a számlájukra. Robert Fico éves jövedelme mintegy 40 000 euró.http://kitekinto....hVM7yv4W6A

Mégis honnan vannak az Iszlám Államnak Toyotái?http://mno.hu/kul...ai-1307878

Ferenc pápa szerint a családnak a politika és a gazdaság középpontjában kell állnia

Az érzelemszegény kortárs társadalomnak "családi injekcióra" van szüksége - fogalmazott Ferenc pápa a római Szent Péter téren tartott szerdai általános audiencián.http://www.hirado...ll-allnia/


Pasziánszoztak az õrök, amíg a drogbáró megszökötthttp://mno.hu/kul...tt-1307933

Hollande szerint ez lehet az ukrán válság megoldásahttp://kitekinto....hVM8Cv4W6A
33 #4 vizilo
- 2015-10-07 18:47
Imre ez egy bemutatkozas is volt a NATO-nak ( a kaspi tengerröl kilött raketak ) Gondolom meg regeteg dolgot nem mutattak be amit csak szükseg esetenn vetnenek be !
4 #5 Posta Imre
- 2015-10-07 18:53
Viziló, tesztelik a szerszámokat minden részrõl. Törököket pozícionálják, NATO-t átszervezik, Izraelt körülveszik.
75 #6 talpi
- 2015-10-07 19:26
Jelzem Izrael már kerítés mögött van.
66 #7 9323elitelt
- 2015-10-07 20:00
Csak a kertajtót kell kívülrõl beriglizni. Gházában meg találnának egypár érdekesebb vasdarabot...
75 #8 talpi
- 2015-10-07 21:23
És még mi minden van ott ? :D
7 #9 virag
- 2015-10-08 10:04
48 #10 ro-zsola
- 2015-10-08 10:09
Talpi barátom szerinted mi lehet ?
Szabadság , egyenlõség , tesvériség , demokrácia , szólás és vallásszabadság . Épül a szép új boldog , békés , növekvõ gazdaságú. világ.
Igazából meg se néztem a linkeket. Felesleges. Tele van féligazságokkal.
Az Iszlám Kalifátus létre fog jönni mert Allah úgy akarja. Ha valakinek ez nem tetszik , lehet Allah-al tárgyalni. Mindenkit szívesen fogad a rezidenciáján. A cím : Bolsaja Ljubjanka 1-3 Moszkva.
Szaud- Arábia dzsihádot hírdetett az oroszok ellen. Éppen kapóra jön az FSZB-nek.
Nagy meglepetés : Putyin nemrég Jugoszláviát emlegette. Nagyon meglepõdtem rajta

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 1.05 másodperc
3,390,321 egyedi látogató