Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Kubában találkozik a pápa és a moszkvai pátriárka

KultúraBiztos elfogyott a szivar a raktárból. De most komolyan! Kinek nem világos még, hogy csere készül? Bizánc, moszkvai székhellyel és a mocskos buzi zsidó római jezsuita banda egyezkedésének vagyunk szemtelen tanúk. A találkozó történelmi jelentõségû, hiszen soha nem volt még példa hasonlóra. A helyszín pedig igazán érdekes, mert a karibi ország máig kommunista vezetés alatt áll. A téma a közel-keleti keresztényüldözés elleni közös fellépés lesz.

Február 12-én, vagyis jövõ héten pénteken Kubában találkozik egymással a római katolikus és az orosz ortodox egyház feje – jelentette be pénteken a Szentszék. Ferenc pápa és Kirill, Moszkva és Oroszország pátriárkája a havannai José Martí repülõtéren találkoznak, és várhatóan aláírnak egy közös nyilatkozatot is.

A találkozó történelmi jelentõségû: korábban még soha nem találkozott egymással a két keresztény felekezet vezetõje. Kirill pátriárka hivatalos látogatáson tartózkodik majd Kubán, Ferenc pápa pedig Mexikóba menet áll meg a kommunista vezetésû karibi országban. A Szentszék és a Moszkvai Patriarchátus egyaránt arra hívja fel a híveket, imádkozzanak buzgón, hogy Isten áldja meg a találkozót.

Oroszország pátriárkája azért találkozik a pápával, mert összefogásra van szükség a közel-keleti keresztényüldözés ellen – mondta pénteken Moszkvában Ilarion volokalamszki metropolita. Szerinte a két egyház közötti régi nézeteltérések továbbra is fennállnak, különös tekintettel az ukrán görög katolikus egyházzal kapcsolatos vitára. Ezeket azonban félretették, hogy a két egyházfõ össze tudjon fogni keresztényüldözés ellen.
Link

Hozzaszolasok

254 #1 mujko
- 2016. February 05. 16:22:04
minap volt a duna tv ben a papa ellátogatott olasz zsinagógába és ott a ilan ivanovics csoda rabbi arra "szólította fel a papát " tegye ismét kötelezõvé ünnepnappá Jézus körül metélésésnek napját ?
128 #2 bogyo
- 2016. February 05. 17:03:45
Hogyan tudjuk menteni, ami menthetõ?
írta: Dochnal Róbert (2013. 05. 18.)

Ez a kérdés merült fel a mai napon a „Cenzúra nélkül” címû mûsorban. Az alábbiakban leírok egy pár gondolatot, ezeket talán folyamatosan kiegészíteni kellene, és a végén talán megszületik egy akcióterv, vagy valamiféle irányelv-gyûjtemény a mostani állapotok megváltoztatásához…
- Ne olvass újságot.
- Ne nézz tv-t, legfõképpen ne nézz híradókat és egyéb félrevezetõ politikai mûsorokat.
- Ne foglalkozz olyan dolgokkal, melyek lehangolnak.
- Ne beszélj olyan emberekkel, akik pletykálnak, másokat kibeszélnek, szidnak, kritizálnak másokat.
- Olyan tevékenységekre helyezd a figyelmedet, melyek örömet okoznak neked.
- Foglalkozz többet a gyermekeiddel, az unokáiddal, a családoddal.
- Keress igazi barátokat. Az a barátod, aki önzetlenül hajlandó neked segíteni, akire számíthatsz szorult helyzetben. Segíteni meg azt jelenti, hogy hozzájárulni másik erõfeszítéséhez.
- Találj magadnak valamilyen hobbyt. A kemény robot után valamivel/valahogyan ki kell kapcsolódnod.
- Tûzzél ki magadnak célokat, amiket el szeretnél érni, és kezdj el ezekért/ezek felé munkálkodni.
- Semmi nemû figyelmet ne fordíts olyan emberek és/vagy csoportok felé, akik becstelenek, akik nem tartják be az ígéreteiket, akik át akarnak verni.
- Mindig törekedj a korrekt cserére. Ez azt jelenti, hogy a kicserélt dolgok értékei azonosak.
- Törekedj mindig értékesebbet adni mint, amit elvárnak tõled.
- Vásárolj a piacon lehetõleg a termelõtõl vagy a maszektól. Kerüld a messzirõl érkezett termékeket.
- Ha van kerted, termeld meg a zöldségeket és a gyümölcsöket, amit fogyaszt a családod.
- Ha van rá lehetõséged tarts haszonállatokat (disznót, csirkét, nyulat, tehenet, kecskét, juhot, egyéb szárnyasakat, méheket, stb.)
- Közlekedj biciklivel vagy tömegközlekedési eszközökkel, ha még nem rendelkezel villamos meghajtású vagy egyéb alternatív energiaforrású jármûvel.
- Függetlenítsd magad- amennyire csak lehetséges- a közmûszolgáltatóktól:
- áss magadnak kutat az udvarodban,
- építs egy pottyantós wc-t, vagy legyen emésztõgödröd, amit visszafordíthatsz a földjeidre.
- nyáron még egy feketére festett hordóval is termelhetsz meleg vizet, de ha módodban áll helyezz napkollektort a tetõdre,
- napelemet a tetõdre, de ha más nem, akkor rakj össze egy napelemes aksitöltõt + aksi + léd-lámpák, vagy egy dinamós szobabiciklit…
- Hõszigeteld le a házadat.
- Vegyél egy fatüzelésû kályhát (lehet üzemeltetni mindenféle fahulladékkal, pelettel, stb.)
- Építs ki egy hidroponiát (egy halas medence + virágágyás körforgású rendszer, bõvebben a neten).
- Ne tartsd a pénzedet a bankban, legalábbis ne bankszámlán – trezorban esetleg.
- Csatlakozz egy helyi pénzrendszerhez, vagy vezettesd be egy ilyen rendszert a környezetedben, vagy használd a bartert, mint lehetõséget, ezzel kiküszöbölheted a pénzzel spekulálok pénzmanipulációit mint, amilyen például az infláció.
- Szabadulj meg minden hitelkártyától.
- Szabadulj meg hiteleidtõl.
- Költs kevesebbet, mint amennyi a bevételed.
- Csakis azt a pénzt költsd el, ami már a zsebedben van, más szavakkal sose vegyél fel hitelt.
- Csakis arra költs, amire már megvan a pénzed, és már elõre félretettél pénzkeretet. Más szavakkal, szokj le mindenféle „alkalmi” vásárlásról.
- Nézd meg nagyon alaposan, hogy mire van szükséged, és csakis azokra költsél pénzt, amire valóban szükséged van. A „szükséges”-t most ne úgy értsd, hogy „kellene” hanem úgy, hogy „elengedhetetlen a túléléshez”.
- Ne adj hitelt másoknak. Ha mégis kisegítesz valakit pénzzel, kamatmentesen add azt, és úgy válj meg a pénzedtõl, mintha sosem kapnád vissza. Inkább sose adj kölcsön másoknak. Szoktasd rá a környezetedben kunyizókat, hogy „személyes sértésnek veszed” a kuncsorgást. Legyen mindig az a válaszod: „Erre igazából nincs rá szükséged, akkor minek rá pénzt költeni?”
- Ne hagyd, hogy tartózzanak neked.
- Tartsd be az adott szavad. Mindig. Légy szavahihetõ, mert a becsületed fontosabb a mostani életednél is.
- Vállalj felelõsséget a saját tetteidért, saját magadért, a családodért, a barátaidért és csoportjaidért, a hazádért, a környezetedért, a tulajdonodért, mindenért, ami érint téged.
- Szeresd a hazádat és ne engedd, hogy bárki is pocskondiázza, tönkretegye, eltulajdonítsa.
- Ne tegyél olyat másokkal, amit nem szeretnél, hogy veled megtörténjen.
- Úgy bánj másokkal, ahogyan szeretnéd, hogy mások bánjanak veled.
- Légy hû a párodhoz.
- Tiszteld mások vallását.
- Sose enged, hogy bántsanak, védd meg magad, mindent és mindenkit az igazságtalanságoktól.
- Légy hû saját elképzeléseidhez.
- Saját magad alkoss véleményt.
- Légy hajlandó bármit megtapasztalni. Légy bátor és ne hátrálj meg.
- Egy adat/információ értéke nem több mint a használhatósága az életben.
- Okulj a történelembõl, azaz ismerd meg a kudarcokat és a sikeres akciókat, de ennél sokkal fontosabb, hogy megértsd az ezek mögött meghúzódó okokat. Ezekkel elkerülheted a jövõbeli hasonló kudarcokat és ismételten megteremtheted a sikeres akciókat.
- A sikerhez egyaránt szükségeltetik ész is és erõ is. Az ész önmagában nem elegendõ, az erõ önmagában nem elegendõ.
- Szervezkedj! Egy nagyon jól megszervezett és céltudatos csoport gyõzedelmeskedhet egy egész világ felett. Három kigyúrt kopasz képes terrorizálni egy száz fõs buszt- egyenként teheti ezt, emberenként- mert a tömeg az nem egy csoport. A csoport attól csoport, hogy a tagjainak közös a céljuk. Minél többnek és minél nagyobb túlélést biztosít a cél, annál nagyobb erõ lesz a csoportban.
- Ebben a társadalomban a pénz erõt és energiát jelent. Tehát, legyen mindig pénzed! Nem azt mondom, hogy éhezz és maradjon meg a pénzed, de ha egy kifli is megteszi, akkor ne költsd el minden pénzedet egy hét fogásos vacsorára.
- Légy barátságos és kedves. De szabj meg egy határt, amit nem léphetnek át a szemtelenek, az élõsködõk, az ellenségek, a rejtett ellenségek, de még a szíved csücske sem.
- Szeress mindenkit mindenek ellenére, mert ez az igazi nagyság titka. De sose feledd, hogy a pofon is a szeretett egyik furcsa megnyilvánulása. Ha az ész érvek és már az érzelmek sem segítenek, hogy a helyes mederben tartsd a dolgokat, akkor kötelezettséged erõfeszítéssel elérni a helyes történéseket.
- Mond ki az igazat, de legyen tiszta elõtted, hogy alapvetõen minden egyes embernek igaza lehet, mármint a saját nézõpontjából, a saját ismeretei, érzékelési szintje és képességei szerint.
- Ne félj megbántani valakit, ha igaz ügyrõl van szó.
- Törekedj mindig megoldásokra.
- Tanulj.
- Légy kitartó, sose add fel, érj célba.
- Ismerd be ha tévedtél.
- A családod az a hely, ahol megpihenhetsz. mint egy nyugodt és védett kikötõ, ahol a fáradt hajók feltöltik készleteiket, mielõtt ismét felvennék a harcot a viharos életben. Ha nincs ilyened, teremts magadnak egy ilyet, ha van, akkor tartsd fenn. Ahogy kicsiben a „nyugalmad szigete” a családod, az otthonod, úgy nagyban ez a Hazád. Sajnos jelenleg a Hazánkban tombol a vihar; helyre kell állítani a nyugalmat, a békét és a biztonságot. Ezt a rendrakást magunkkal kell kezdjük, majd kiterjeszteni a szûk környezetünkre, majd egyre nagyobb és nagyobb körben, míg helyre nem áll a rend az egész világban.
- Ne fogyassz alkoholt és/vagy egyéb tudatmódosító szert.
- Add meg a testednek, ami kell a mûködéséhez (étel, víz, vitaminok, ásványi anyagok, pihenést, ruhákat, tisztálkodást, mozgást, stb.), de ne szentelj túl sok figyelmet neki. Helyette használd amennyire csak telik tõled, mert a test arra lett kitalálva, hogy használják.
- Támogass olyanokat, melyek több jót tesznek többek számára, mint rosszat.
- Ne támogass olyanokat, melyek több rosszat tesznek, mint jót.
- Ne támogass olyanokat, melyek csak keveseknek tesznek jót.
- Támogass olyanokat, melyek keveseknek tesznek rosszat és többeknek jót tesznek.
- Az embereket a tetteik alapján kell megítélni.
- Harcolj mindanyunk szabadságáért.
- Az erõdet a saját szellemi képességeidbõl, a tiszta elmédbõl, az egészséges testedbõl, a családodból, a barátaidból és csoportjaidból, a hazádból és honfitársaidból, a tulajdonaidból, a környezetetbõl, a tudásodból- melyhez hozzátartoznak az õseid tetteinek ismerete-, és nem utolsó sorban, az Istenedbõl meríted. Ápold, védd és gyarapítsd mindezeket.

e-mail-ben kaptam
272 #3 Kameleon
- 2016. February 05. 18:15:53
Kicsit rendbe rakják V/hallás terén.

1200 év után újra összeülnek az ortodox egyházak
http://mno.hu/lelkivilag/1200-ev-utan...ak-1325989

#7 | Kameleon - 2015. július 20. 19:44:12


Imre, látod... errõl beszélgetünk pont ma. Felülírni nem lehet, ami rendelve vagyon.

Ez olyan mint a Pátria latinul: Haza, Szülõföld.
És hogy hívták a Birodalmat? Pártia-Parthia-Pártus...
Szülõföld a-KI Pártol. Pátriárka aki KI-rill és Mordvin.
http://magyarnemzetikormany.com/pi-kl...454#c95413

Tarolt a Spirit of Atilla a csiliszószok világversenyén

"Az emberek végre tudomást szereztek a jezsuita hátterû Blackwater/Academi zsoldosok akcióiról Ukrajnában, hogy rávegyék Ukrajnát és Oroszországot egy katonai konfliktusra.

Ennek egyik oka az, hogy a jezsuiták el akarják törölni az Orosz Ortodox Egyházat Ukrajnában és le akarják cserélni egy jezsuita-barát Ukrán Görög Katolikus egyházra" http://magyarnemzetikormany.com/pi-kl...;c_start=0
38 #4 angelika
- 2016. February 06. 00:33:35
lehet, hogy nem véletlenül freudi elhallásként Kubát Kukának olvastam hirtelen.... :P
131 #5 lalapapa
- 2016. February 06. 04:33:21
bogyo
meg annyi a fenti sorozathoz
azt se hidd el mit latsz
nem hogy mit nem lattal,
s_proszt

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
602,955 egyedi latogato