Bejelentkezés
Imával rendezi adósságát egy orosz egyházmegye

A felperesek jó egészségéért elmondott imákkal rendezi adósságát egy kifizetetlen számlák miatt beperelt orosz egyházmegye.
A Znak címû hírportál beszámolója szerint a Nyizsnyij Novgorod-i ortodox egyházmegye 916 ezer rubel (3,2 millió forint) értékû munkálatokat végeztetett el az Era nevû építõipari vállalattal, ám végül csak az összeg felét fizette ki, így a cég jogi útra terelte az ügyet.
Az egyházmegye szerencséjére azonban a vállalat tulajdonosai vallásos emberek, és a két félnek sikerült peren kívül megegyeznie, amelynek értelmében a cég több mint 300 ezer rubelnyi adósságtól hajlandó eltekinteni imádságokért cserébe. A portál szerint precedensértékû megállapodás született.
Az egyházmegye jogi illetékeseinek elmondása szerint az ötlet maguktól a felperesektõl származik, akik még az imádság szövegét is megfogalmazták. Az Era munkatársa, Andrej Lepusztyin szerint a vállalat tulajdonosai nem fogják ellenõrizni, hogy az egyházmegye miként teljesíti a megállapodás rá esõ részét.
„Mindannyian tiszteljük az egyházmegyét, és mindannyian ortodox hívõk vagyunk. Ugyanakkor az õ lelkiismeretüket fogja terhelni, ha nem teljesítik a megállapodást, de bízunk bennük, és igazság szerint már érezzük is az imáik jótékony hatását” – fogalmazott Lepusztyin.
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2016. February 12. 19:42:44
- 2016. February 13. 09:11:48
- 2016. February 13. 13:04:00