Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Egy másik világ

GondolatokOlyan sok nincs, de az a néhány remekül nem fér el egymás mellett, még ha át is fedõdnek, sõt kifejezetten fedezik egymást, vagyis az egyik lefedi a másikat, míg el nem sorvad és el nem tûnik a tudatból, hogy aztán a már torzított formában, átprogramozva térhessen vissza, megváltoztatott tartalommal. Mindennek alapja a filoszófija. Magyarul: fijú-szó-fija, vagyis a szófogadó gyermek.
Mondtam már, hogy kezdetben vala az ige és az ige vala az igazság, s az igazság vala a fény és a fény vala az út, melyet ha követsz, el nem tévedsz? Tévedni emberi dolog, tartja a mondás, de biztos ez? Tévedésbe ejteni és abban tartani, hitegetni…becsapni egészen biztosan nem emberi tulajdonságok. Önmagad tévedésben tartani már egészen más kérdés. Sok év sok tapasztalattal azt mondatja, nem kell mindenkinek felnyitni a szemét a látásra, had nézzen csak, ahogy addig. Már a Ji King a RENDEZETTSÉGET adta. Ritkán kérdem, így választ alig kapok, de amit igen, az helyénvaló. Ha haszontalanság érzése kápráztat, úgy melengesd szívednél, mert jókor vagy jó helyen.

Ma egy másik „világról” kanyarítok pár sort, de az már kevésbé lesz a „bölcsesség gyermeke”, sokkal inkább profán tanítás. Mire nem figyelünk, attól még van, sõt sokkal inkább van, mint amire terelik a figyelmet, miközben az meg nincs. De ezt már unásig szajkóztam, s közben rájöttem, hogy mennyire így van.

Átismételjük? Valójában háború van, de még sincs. Emberek halnak meg, de zömük céltudatos és kalkulált operációk leírható vesztesége. Feláldozhatók! Megvan a Stalónés sorozat? Nemcsak zsoldosokról van szó, természetesen. Iránba és Oroszországba is megérkezett az elsõ közvetlen kínai „Selyem utas” vonat teherszállítmány. Az új gazdasági „mechanizmus” lassan életbe lép, a próbaüzemen túlvannak. Szíriában a háborúnak gyakorlatilag vége van. Jemenben is csak célszemélyek eltakarítása zajlik és természetesen az egész Arab –félsziget összes állama megszûnik cionista irányítottságúnak és „olajzsarolásra” alkalmasnak lenni. Alku megtörtént. Zónák kialakítása folyamatban, törzsi-vallási viszályok katalizátorait folyamatosan szedik ki a sorból. Nagyon sokan vannak és egyszerre eltakarítani túl feltûnõ lenne, hisz kiderülne mindenki számára, hogy központilag irányított folyamatokról van szó. A „nemzetgazdaság”, mint olyan csak egy mûszó rég. ÚVG – Új Világgazdasági Mechanizmus kapcsolt be. Elég gyorsan kibontakozik a képlet, mindaz, amirõl más sok éve írunk. Aki meggyõzhetõ a „közszereplõk” közül és alkalmas lehet az átmenet levezénylésében, azt megtartják, a többi megy a „darálóba”. A környezõ „országokban” ebben a tekintetben elõbb járnak, de mivel „Magyarország” ennek a világ-zsidó-összeesküvés-gyakorlatnak a célterülete, alapfilozófiai kezdõpontja, így a csattanóra addig kell várnotok, amíg az elégedetlenséget mesterségesen elõ tudják olya szinten idézni, mikor már hiteles lehet a változás igényének és az azt kivitelezni „képesnek látszó” társaságra való cserélésének képlete. Semmi nem az, aminek látszik. A teljes „politikai elit” sem rendelkezik egy szemernyi erkölcsi, de törvényi, jogi felhatalmazással sem. Ez ugye nem új elem. Brekegnek és közben Orsóst végighajtják a Canossán, hogy kössenek meg minden szerzõdést, mire a már morálisan is alkalmas társaság elég érett lesz átvenni a csattogós lepkét ezektõl. A Selyemút Projekt nem engedi meg a renitenciát! Nem fér bele a alteráló zsidó-cigány izgágaság, szabadkõmûves és jezsuita mindenféle valagrendes zûrlényes isten-helyettesítõ figurákkal való operáció.

Apropó, a most látványossá tett ortodox és katolikus „kiegyezés” valójában „hatalomátvétel”, melynek helye nem véletlen Havanna volt. Az USA és elviekben az egész Amerikai kontinens „keresztény”, legalábbis azt mondják. A tartalom meg mocskos buzi zsidó, a kiirtott és megnyomorított õslakosok pedig igen be vannak etetve. Na de mindegy isis, a lényeg most, hogy „nem muszlim” és ugyan a „muszlim” ugyanolyan erkölcsiséget hirdet, mint a jézusi kereszténység, de hát látható, hogy ezek mára már csak öklendeztetõ hamis szavakká degradált, a degenerálódottak számára készített lelki-szellemi moslékká lett betûhalmazok. De isten újra nyeregben van és rendet tesz. Ez elkerülhetetlen. Szír területen keletkeztették, Egyiptomban inKubálódott, Konstantinápolyban meghasonlott és Szófiában átértékelõdött, miközben Moszkvában megõrizték. Nézzetek utána, mit jelent az „inkubus”. Világosabb lesz a setít! Meg vagytok baxva! Jeruzsálem, Urusolyma…mi lesz veled, ha a zsidók, mint „kereszténygyûlölõk” mindenhonnan meg kell mutassák magukat? Igen, „Mennetek kell Ufarsim!”


„ Nem az szeret, ki a testnek hizelg,
De aki a lelket vezérli vissza,
Ha kell, kard élén vagy lángon keresztül
Ahhoz, ki mondá: Nem békét, de harcot
Hozok a földre. - E gonosz hitûek
A szentháromság rejtélyes tanában
A homoiusiont hirdetik,
Mig az egyház a homousiont Alapítá meg a hit cikkeül. ”
– Madách Imre: Az ember tragédiája - Hetedik szín, (Konstantinápolyban)


Nos, az erõnek tér kell, ahol megnyilvánulhat és ez a tér most Afrika és Közép - és Dél-Amerika, de az átrendezõdés megkerülhetetlen egész Ázsiában és a vén zsidó-szajha Európa bugyraiban is.
A nemzetközi médiát ráterelik az „igaz beszédre”, de ehhez világossá kell tenni, hogy hazudik. A sportot doppingmentessé kell tenni, bundátlanná, de ehhez be kell mutatni, hogy micsa mocsok van ott is. A politika egyenesen önfelszámolás alatt van. Ragozzák, hogy nem valaminek kell jönni, ami „hiteles”, hanem valakinek, aki azzá teszi, amihez hozzáér.
Lassan, de biztosan hozzák elõ a „leleplezõket” is a „bátrakat”, a „hõsöket”, a köznapi meg nem csinált, vagy éppen jól megcsinált figurákat. Persze óvatosan, nem feltûnõen.
A holokauszttal túltelítetté tett népeket önvédelemre gerjesztik, nacionalizálják. Minden meg van írva, lé van papírollózva, és már a kõ se hiányzik. Jönnek a „leleplezéses, összeesküvõ-gyakorlatos” filmek, írások.
„Zika” vírus, mint biokémiai fegyver, GMO, Monsanto és gyógyszeripar, emberiségellenesség…és gyilkosságok, brutalitás, nõk elleni erõszak, milyen cukik az állatok és klímaváltozás…minden egyszerre, egy helyen olyan töményen, hogy ezt bátran nevezhetjük elárasztásos kommunikációs technikának. A zavarosban sokkal könnyebb átvinni a „központi akaratot”, mert úgysem érti senki. És nem! Tényleg nem értik, még azok sem, akik érthetnék. Úgy tûnik tényleg filozófusnak kell ehhez némileg Lenin, vagy nem Lenin!

Míg egyik oldalról megyen a „NATO-s” háborús szájtépés, másik oldalról épül a „másik világ”, mely „paktumok” halmazának és tán az értelemnek is eredménye. Valahogy véget kell vetni a totális, bolygó-szintû zsidó –terrornak, gyilkolászásnak, hazudozásnak, történelem-hamisításnak és ennek a fertõnek, ami mára – mint eredmény- felmutatni képes a cionista jahve-központú degeneráció.

Mint tapasztaljátok, nem egyszerû meggyõzni senkit sem arról, amit sem látni, sem érteni nem képes. Orsós második védvonalról beszél. Õ tudja, hogy dolga lesz „elbukni”, amint elvégezte a rábízott feladatokat. Gyurcsány is tudja. Vona-zazri olyan barom, hogy belõle kinézem, még mindig nem fogta fel, hogy halott. Mondjátok, mi nem érthetõ még? A V4-ek „leválása” az EU-ról és pufferzónaként, de maci-intendánsként sorban állni? Az EU-t már lényegében az orosz-kínai korporáció mûködtetni az összes szolgálatokkal együttmûködve, hogy úgy bontsák le a rendszert, hogy a legkevesebb ártalom érje a sok megvezetett barmot s mégis az értelmesebbjét ráeszméltesse arra, hogy „Úristen”! Úgy tûnik, hogy ébredeznek. Mondjuk, személy szerint nekem ez már rég kevés az „üdvizeléshez”, s inkább felteszem a filoszófijai kérdést: Most akkor hová is xarjak? Be nem fogok, mert szobatiszta vagyok, bár a korral ez még változhat, ha el nem visz egy hirtelen farktus, ami a szolgálatok közelében gyakori jelenség.

Na itt van nektek a másik világ, ami alapjaiban a régi, de ha közben megváltjátok magatok, úgy már semmi nem tud az maradni, ami régen volt. Tán nem is baj!

Hozzászólások

159 #20 vanyusha
- 2016-02-18 13:55
Mennetek kell Ufarsim!

Mennetek kell kufar s mind!
12 #21 spartakusz
- 2016-02-18 14:44
Imre lehet, hogy alkalmazzák a TEVÉKENY MEGBÁNÁS §-FUST na nem veled szemben, hanem velük szemben - ez az álláspontom - ide másolom:
AZ ERÕSZAK JOGOT SZÜLT

NEM CSAK MAGYARORSZÁG NEVÛ KONCENTRÁCIÓS TÁBORBAN, HA NEM AZ EGÉSZ FÖLDÖN!

"...Ja várj, hiszen megmondta a bíró is, hogy a barátnõje arcát pépesre verõ férfi ;eddigi kifogástalan életvitele és beismerése miatt; a letöltendõ büntetés még felfüggesztve is ; mindenki kapaszkodjon! ; SZÜKSÉGTELEN.

Tetszik érteni: nincs rá szükség. Hát minek is? Balogh barátnõjének az arca mostanra már meggyógyult, meg egyébként is megbocsátott a férfinek, hát minek terheljük az amúgy is túlterhelt magyar igazságszolgáltatást azzal, hogy egy agresszív állatot bezárunk? Tök logikus, ja, ráadásul még ittas is volt, hát, szegény ember nem volt tudatában, annak, hogy mit tesz...."

innen:
http://24.hu/posz...jobb-teve/

Leírtam az Internetfigyelõnek is ; most mindenkinek közérthetõen!

Erõszakkal magához ragadta a hatalmat egy közönséges köztörvényes bûnözõ csoport! Aki lop, csal, hazudik ;reggel ; délben este és éjjel álmában is!
Az erõszak nem fizikálisan nyilvánult meg ha nem csalással!
Itt válogathatsz belõle:
https://cse.googl...gsc.page=1



Itt leírja, :
https://hu.wikipe...i_rendszer

;Jelentõs változás a korábbi választási rendszerhez képest az is, hogy a szavazás érvényességéhez nem szükséges 50% feletti részvétel;

Amikor nem ment el a jogosult szavazók 50 FELETTI százaléka sem SZAVAZNI ; önkényesen mint a maffiózók bûnözõk hozzá igazították törvénynek elnevezett játékszabályukat! Ez olyan mintha a sakk játszma közben rádöbbenek, hogy mattot kapok, HA A MEGLEVÕ SZABÁLYOK SZERINT JÁTSZOM TOVÁBB ; és hogy ne kapjak, megváltoztatom a szabályt JÁTÉK KÖZBEN ; KÖZLÖM ELLENFELEMMEL, MÁR PEDIG MOSTANTÓL : , a ló nem elalakban lép ezentúl, hanem cikk- cakkban és leveszi az ellenfél KRITIKUS bábuját és ez által megnyerem a játszmát!
Ugye érted?
Innentõl kezdve nem érvényes a §-aik az alapszabályban, mert AKI A JOGSZERÛ ÁLLAM ELLEN ; és stb.
MERT NINCS JOGSZERÛ ÁLLAM!
SEHOGY SE ; ÍGY SE ; DE A JOGFOLYTONOSSÁG HIÁNYÁVAL SEM!
Fent kezdtem hogy felmenti saját magát minden vétsék ; bûntett . de még a szabálysértés felelõsségre VONÁS ALÓL - saját törvényi elítélendõ alkalmazását nem,
és alkalmazza ezt ; olvasd: - el:
A tevékeny megbánás
29. § (1) Nem büntethetõ, aki az élet, testi épség és az egészség elleni, az emberi szabadság elleni, az emberi méltóság és egyes alapvetõ jogok elleni, a közlekedési, a vagyon elleni, illetve a szellemi tulajdonjog elleni vétség vagy háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendõ bûntett elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítõi eljárás keretében - vagy azt megelõzõen, de a közvetítõi eljárás keretében született megállapodásban jóváhagyva - a sértett által elfogadott módon és mértékben a bûncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette. E rendelkezés akkor is irányadó, ha a bûnhalmazatban lévõ bûncselekmények közül az élet, testi épség és az egészség elleni, az emberi szabadság elleni, az emberi méltóság és egyes alapvetõ jogok elleni, a közlekedési, a vagyon elleni vagy a szellemi tulajdonjog elleni bûncselekmény a meghatározó;

Érthetõen, mert értjük és tapasztaljuk saját bûnbanda tagjaira vonatkoztatja és alkalmazza másra nem!

Valóságot ír Budaházy György ; idézem:


Budaházy György 2 hete
Ez most akkor mi? Egy beszéd amellett, hogy alapítsunk egy új pártot? De miért? Arról kéne beszélni, hogy miért!
Mert a pártalapítás csak egy eszköz lehet esetleg a rendszeren belül, amellyel (is) egy rendszerváltás megvalósulásáért küzdünk. (Itt kell megjegyezni, hogy nincs bizonyítva az se, hogy ez az igazán hatékony eszköz.)
De a lényeg, hogy MILYEN ÚJ RENDSZERT AKARUNK? Amíg közérthetõen nincs lefektetve, hogy milyen mûködésû új rendszert akarunk a mostani helyett, addig senki ne akarjon pártot létrehozni egy rendszerváltás érdekében, mert ez így tévút.
Arról kellene a rendszerszintû elképzelésekkel rendelkezõknek elõbb tanácskozásokat tartani, hogy milyen rendszer kellene a mai helyett, mert jelenleg számos egymástól eltérõ elképzelés kering errõl, egyáltalán nincs egység ebben. ELÕBB EGY EGYSÉGES RENDSZERVÁLTÓ ELKÉPZELÉST KÉNE MEGFOGALMAZNI, és csak ez után arról beszélni, hogy ennek megvalósulása érdekében mire van szükség, esetleg akár egy technikai jellegû pártalapításra is, ESETLEG.
Mert elõbb páralapítást akarni, aztán majd "kitaláljuk mi legyen", ez fordítva ülés a lovon.
Kevesebb;
Innen:
https://www.youtu...1FpQ9Jh__8


Mert valóban eszköz ahogy írja ;A PÁRT a bûnözõk kezében, mint ahogy a vallás, az izmusok és nem utolsó sorban a pénz!
A vallás a fõbûnös ; nézd meg Az utolsó völgy c. filmet - óriási ereje van ; én régen írtam nektek ; vallani a rendõrségen kell ; üzenetet ; és lám ma már a háborús-uszító maximálisan igénybe veszi az iszlám és kereszténység ellentétét! Lásd az un. Migráns projektet = tervet célt
MILYEN ÚJ RENDSZERT AKARUNK? Kérdezi Budaházy úr:
Én válaszolok:
A nép hatalmán, uralmán alapuló törvényes rendet, mely a nép érdekét szolgálja ; aki ellene tesz azt börtönbe zárjuk ; e rendszer neve FEJEDELEMSÉG! E fejedelemség ; sok más kicsi nép védelmét felvállalva egy hatalmas birodalommá alakul mint Atilla királyunk idejébe!
Ez jó lesz? Nem!
Akkor? Nem tudom még megmondani, de a kis sejtek tovább dolgozzanak ami a végén egy nagy egész lesz ; viszont ezt tudom és közlöm veletek!
EZÉRT AZ ERÕSZAKRA ÉS MESTERSÉGESEN KIALAKULÓ BÁRMILYEN DOLOG VÉGES!
MIVEL TUDJUK, HOGY ERÕSZAK ERÕSZAKOT SZÜL ; HELYTELENÜL MERT ÖNVÉDELMET SZÜL TERMÉSZETESEN EZÉRT - ELKERÜLHETETLEN AZ ERÕSZAKMENTES MEGFEGYELMEZÉS MERT NEM TANULT.
A GYEREK HA MEGÉGETI A KEZÉT A TÛZHELY ; TÖBBET NEM NYÚL HOZZÁ ;
EZEK A NAGY GYEREKEK ÚJRA MEG ÚJRA HOZZÁNYÚLNAK ; MIHEZ? A HÁBORÚHOZ MINDEN BORZALMÁT ELFELEDVE ; AZON MESTERKEDIK - Á DEHOGY TUDATOSAN TESZI, MERT BÍZIK ABBAN, HOGY Õ TÚL ÉLI ;
ELÁRULOM A TITKOT ; MOST NEM FOGOD TÚLÉLNI ; AHOGY A NAGYON RÉGMÚLTBAN MEGTÖRTÉNTEK ; MOST KIPUSZTULSZ HA NEM JÖN MEG A JÓZAN ESZED!
ÉS EZ BIZTOS!
TISZTELETTEL:
ID.KISS LÁSZLÓ 2016-02-18 BÁZAKERETTYE

Utóirat

: ÉN EZT NEM TUDTAM!

"...Igen ám, de ezt követõen az egykori csatlósok be;belépegettek az Európai Unióba is. A csapatkivonások záradéka tehát egyértelmû volt: ezek az országok (közöttük a te Magyarországod) sosem lehet tagja egyetlen katonai vagy gazdasági tömörülésnek sem. Erre Lengyelországtól Magyarországig mindenki NATO; meg EU;tag lett pár éven belül.
Röhej...."

INNEN:
http://tombobb.bl...kiserletei


AZ OROSZ MEDVE LEIGÁZÁSI KÍSÉRLETEI;

Szintén csalással ; tehát jogszerûtlen és nem a magyar nép akarata, ha nem egy szûk körnek nevezetesen a maffiózó köztörvényes bûnözõkkel kötnek mindenesedben egyezséget ami
É R V É N Y T E L E N ! A MAGYAR NÉPRE NÉZVE!
VISZONT:
A VÉTKESEK HÁBORÚS BÛNCSELEKMÉNYT KÖVETTEK EL ; EZÉRT ELÉVÜLHETETLEN A BÛNÜK! MERT VALÓBAN HÁBORÚ VAN NEVEZHETJÜK A III.VILÁGHÁBORÚNAK IS AMIBEN SOK NAGYON SOK A HALOTT ; ÉS MENEKÜLT SZÁMKIVETETT!
ÉS ILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT, MINT AZ ÉN ESETEM, HIÁBA VAN JOGERÕS BÍRÓI ÍTÉLETEM, NEM JOG-ORVOSOLHATTAM ; ÉS HIÁBA BIZONYÍTOTTAM, HOGY NEM TARTOZOK ÉS AZ ÖRÖKÖSÖDÉSI ILLETÉK SEM ANNYI AMENNYIT MEGÁLLAPÍTOTT ; LENYÚLTÁK ELLOPTÁK A PÉNZEM ERÕSZAKKAL ; NO NEM TESTI HANEM JELZÁLOG MEG INKASSZÓ MEG STB. ISMERT MÓDON! EZ IS ELÉVÜLHETETLEN, MINT A DEVIZA, MEG SZÁMTALAN VÁLLALKOZÓ AKIT TÖNKRE TETTEK HASONLÓ MÓDON A JÁTÉKSZABÁLYAIKKAL HÁBORÚS VISZONYOK KÖZEPETTE - A KÖZTÖRVÉNYES BÛNÖZÕK!

ÍGY MÁR ÉRTHETÕ VAGYOK?
TEHÁT NEM ZSIDÓT ; CIGÁNYT ROMÁNT ; OROSZT ; ANGOLT – NÉMETET ; MEG STB. NÉPET KELL MEGNEVEZNI - TÁMADNI ;
KI KELL MONDANI
K Ö Z Ö N S É G E S K Ö Z T Ö R V É N Y E S B Ü N Õ Z Õ K a megítélése megnevezése - minden államnak nevezett de megbukott rendszerû formátumú - népeknél, nemzeteknél is! ANNAK ELLENÉRE IS, HOGY KÖZTUDOTTAN KAZÁR-MAFFIA ZSIDÓNAK VALLJA MAGÁT
KÉREM, VÁLASZOLJATOK RÁ!


tisztelettel: 2016, február 18-án 15:40 kor küldöm:
spari...
4 #22 Posta Imre
- 2016-02-19 18:33
Megugrott az infláció az USA-ban
Négy és fél éve nem látott mértékben emelkedtek januárban az elõzõ havihoz képest a fogyasztói árak az Egyesült Államokban - közölte pénteken a washingtoni munkaügyi minisztérium.[url] http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/megugrott_az_inflacio_az_usa-ban.610493.html[/url]

Fitch: bármilyen eredménye lesz a referendumnak, az EU meggyengül

A Fitch Ratings szerint az Európai Unió meggyengülését eredményezi a brit EU-tagság sorsáról tervezett népszavazás, bármilyen eredménnyel záruljon is. http://magyaridok...ul-396034/

Kitagadja szülõvárosa a spanyol miniszterelnököt

Persona non grata azaz nemkívánatos személy lehet szülõvárosában Mariano Rajoy Pontevedrában.
http://24.hu/kulf...erelnokot/

Trump a pápának: Büszke vagyok arra, hogy keresztény vagyok

A merész kijelentéseirõl ismert Donald Trump most sem mulasztotta el, hogy pikáns válasszal reagáljon arra, hogy Ferenc pápa megkérdõjelezte kereszténységét. http://www.atv.hu...-a-papanak

Brüsszel kiakadt az osztrák határzáron

Ausztria nem vár az uniós szintû megoldásra, az Európai Unió vezetõi pedig nagyon nem örülnek a bejelentett szigorításoknak.http://888.hu/art...e=hirstart

Leminõsítette Szaúd-Arábiát az S&P
Mártonffy
Leminõsítette a világ legnagyobb nyersolajtermelõjének számító Szaúd-Arábia államadósságát a Standard & Poor’s (S&P), négy hónapon belül immár másodszor. http://magyaridok...sp-391573/


Apple vs. FBI: Ki bírja tovább?

Törvényekkel is szabályozni kell, hogy az informatikai cégeknek milyen esetekben kell termékeikhez hozzáférést biztosítaniuk az illetékes hatóságoknak.
http://www.globop...ja-tovabb/

USA: Kína fenyegeti a kereskedelmi útvonalakat

Tiltakozását fejezte ki Vietnam Kínának és az ENSZ-fõtitkárnak elküldött jegyzékben amiatt, hogy Kína föld-levegõ rakétaütegeket telepített az egyik - vitatott hovatartozású - dél-kínai-tengeri szigetre. http://www.atv.hu...tvonalakat

Felmentették a háborús bûn vádja alól a lengyel katonákat

lengyel-katonaA lengyel legfelsõbb bíróság megerõsítette szerdán azt az elsõ fokú ítéletet, amely szerint nem követett el háborús bûnt, hanem rosszul teljesített egy parancsot az a négy lengyel katona, aki Nangar Khel afgán faluban 2007-ben megölt hat afgán civilt. A katonákat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.http://biztonsagp...-katonakat


Brutális áremelés – hatezer százalékkal kerül többe a benzin


Hatezer százalékos benzináremeléssel menekítené meg Venezuelát a gazdasági válságtól Nicolas Maduro. Az államfõ az ország pénznemének, a bolivárnak a leértékelésétõl várja a fellendülést.
http://www.globop...-a-benzin/

Magyarországra látogat a bajor miniszterelnök

Március elején Magyarországra látogat Horst Seehofer bajor miniszterelnök - írta online kiadásában a Süddeutsche Zeitung címû német lap pénteken. A lap hírét az MTI-nek megerõsítette Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetõje is.
http://www.hirado...zterelnok/

A gázai fõmufti szerint addig, amíg nem rondítod el ezzel a nejed, az asszonyverés kifejezetten erõsíti a házasságokathttp://444.hu/201...zassagokat

Leváltották az orosz fejlesztési bank vezérét
Alacsonyan repülnek az oligarchák - már Putyin barátsága sem ad felmentést a jelentõs gazdasági kudarc következményei alól – kirúgták a VEB bank vezérigazgatóját, Vlagyimir Dmitrijevet. http://www.napi.h...10474.html

Elfogadták a virtuális SIM-kártya szabványt

A mobilszolgáltatók szakmai szervezete, a Groupe Speciale Mobile Association (GSMA) elfogadta a virtuális SIM-kártya szabványt, ami lehetõvé teszi az egy elõfizetéshez csatlakozó készülékek számának növelését, a “mobil ökoszisztéma” bõvítését – derül ki a szervezet közleményébõl.http://www.innopo...-szabvanyt

EU-csúcs: Megfenyegették a visegrádi országokat

A fejlesztésekre szánt uniós támogatások csökkentésével fenyegette meg a visegrádi országokat Matteo Renzi olasz kormányfõ, amennyiben nem vesznek részt a migrációs krízis hatékony kezelésében - közölte újságírókkal az Európai Unió állam-, illetve kormányfõinek kétnapos csúcstalálkozónak részleteit ismerõ brüsszeli forrás péntek hajnalban. http://www.atv.hu...orszagokat

Világbotrány: Állami gyerekrablások Norvégiában

A gyerekek érdeke Norvégiában látszólag mindenek felett áll, minden az õ jogaik körül forog. De a valóság az, hogy az állam saját tulajdonként tekint rájuk, és a legabszurdabb okokkal szakítanak szét családokat.http://www.atv.hu...orvegiaban

Az ENSZ az oroszok segítségét kérte a szíriai ostromlott városok miatt

Orosz repülõgéppel fognak ENSZ-segélyeket légi úton eljuttatni az ostromgyûrûbe zárt városokba Szíriában - közölte az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) egy szóvivõje csütörtökön. http://www.atv.hu...osok-miatt
4 #23 Posta Imre
- 2016-02-20 11:31
Orbán: Az EU most már magyar kottából játszik

Orbán Viktor szerint a péntek éjjel befejezõdött kétnapos uniós csúcstalálkozón az EU most elsõ ízben lényegében elfogadta a menekültválságra felkínált magyar megoldást, ami a külsõ határok védelmének és a menekülthullám megállításának szavaz elsõbbséget. „Most tartunk ott, ahol már egy éve lennünk kellene” – tette hozzá az Európai Tanács ülésén a migrációs stratégiáról folytatott, idõnként heves vita eredményeit értékelve a magyar kormányfõ.http://kitekinto....shJBeb4WNk

El kell hagyniuk a menekülteknek a calais-i dzsungelt

Jövõ keddig el kell hagyniuk a migránsoknak az észak-franciaországi Calais-ban illegálisan kialakult, de a hatóságok által eddig megtûrt sátortábor déli részét, olvasható a Pas-de-Calais megyei prefektúra pénteken megjelent kitelepítési rendeletében.http://24.hu/kulf...dzsungelt/

Itt az oroszok újabb vétógyanús ötlete Szíriához

Oroszország Szíria szuverenitásának tiszteletben tartására szólító határozattervezetet terjesztett elõ az ENSZ Biztonsági Tanácsában, de a testületben vétójoggal rendelkezõ nyugati országok – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország – máris jelezték, hogy a dokumentum elfogadásának semmi esélye sincsen. http://mno.hu/kul...oz-1329668

Obama rászólt Erdoganra

Az amerikai elnök arra kéri Törökországot, fejezze be a szíriai kurd milíciák ágyúzását.
http://888.hu/art...e=hirstart


Magyarkanizsa: a demokratákból haladók lettek

A Demokrata Párt (DS) magyarkanizsai önkormányzati képviselõi csoportja megszûnt létezni, miután a csoport négy tagja átigazolt a Szerb Haladó Párthoz (SNS), majd külön képviselõi csoportot alakítottak A haladó Magyarkanizsáért elnevezéssel.http://kitekinto....shIuub4WNk

Az orosz hackerhadsereget is ráküldték a szíriai ellenzékrehttp://444.hu/201...ellenzekre

Rijád légvédelmi rakétákkal szerelné fel a szíriai ellenzéket
Légvédelmi rakétákkal kellene felszerelni Bassár el-Aszad szíriai elnök mérsékelt ellenzékét, hogy csapataik kiiktathassák a kormányhadsereg repülõgépeit és helikoptereit – mondta a szaúd-arábiai külügyminiszter a Spiegelnek. http://magyaridok...et-398017/

Megerõszakoltak egy vöröskeresztest egy belgiumi menekültszállásonhttp://vs.hu/koze...paign=main


Bilincsben vitték el a moszkvai reptér tulajdonosát

A reptér tulajdonosa a vád szerint biztonsági követelményeket szegett meg.
http://hvg.hu/vil...onosat#rss


A beregszásziak is részt vettek az üzletember és agrárfórumon Jánosiban http://www.karpat...karpatalja

Politológus: Az ukrán belügyminiszternek le kell mondaniahttp://www.karpat...jnai-hirek

Aktivizálták a német titkosszolgálatot az oroszok miatthttp://mno.hu/kul...tt-1329606

A rohamrendõrség zárta le a koszovói parlamentethttp://hirtv.hu/h...et-1329634

Putyinon múlhat Orbán ígéretének teljesítése
Vlagyimir Putyin államfõ szerint az orosz vezetés nem tehet arról, hogy nem halad a tavalyi minszki fegyverszüneti megállapodás végrehajtása, márpedig az EU ehhez köti az Oroszországgal szembeni szankciók feloldását, ami elvileg már a nyáron megtörténhet. http://www.napi.h...10421.html

A hadsereg egykori vezetõje rákoppint a rendõrök orrára

Az egyiptomi elnök utasította pénteken a belügyminisztert, hogy számoltassa el az állampolgárokkal szemben indokolatlanul erõszakos rendõröket, és készítsen elõ törvényjavaslatot az ilyen esetek megelõzésére és büntetésére. http://mno.hu/kul...ra-1329612

Hollande kizárná a széljobb kormányú országokat az EU-bólhttp://mno.hu/kul...ol-1329648

Orbán Viktor: a kitûzött célokat elértük

Megvédtük a legfontosabb európai elvet: egyetlen uniós polgárt sem lehet egy másikkal szemben hátrányosan megkülönböztetni. A brit követelésekkel kapcsolatban elért eredményeket a visegrádi országok közösen készítették elõ, közösen képviselték és közösen érték el - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Tanács brüsszeli, kétnapos csúcstalálkozóját követõ sajtótájékoztatóján.
http://www.hirado...t-elertuk/

Megvan a megállapodás Nagy-Britannia uniós reformigényeirõl!
MTI, 2016. 02. 20. 06:00
Brüsszel, 2016. február 19. Donald Tusk, az Európai Tanács (b2), Jean-Claude Junkcer, az Európai Bizottság (b3) és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke (j) megbeszélést folytat az EU-tagországok állam- és kormányfõinek kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójának második napján, 2016. február 19-én. (MTI/AP pool/Dylan Martinez)

Megvan az egyezség Nagy-Britannia uniós reformigényeirõl, a tagországok állam- és kormányfõi egyhangúlag támogatják a megállapodástervezetet – közölte Twitter-üzenetben Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke péntek éjszaka.http://www.lokal....genyeirol/




"Európa megerõszakolása" a címlapon

Megdöbbentõ címlappal rukkolt elõ az egyik legnépszerûbb lengyel lap: egy EU-s zászlóba öltözött fehér nõt raktak a borítóra, aki az õt zaklató migránsoktól próbál szabadulni.
http://www.hirado...-cimlapon/

Törökország civilekre lõ Szíriábanhttp://888.hu/art...e=hirstart
4 #24 Posta Imre
- 2016-02-21 16:15
[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=IXTQKAR4Z3o[/movie]
162 #25 fapipa
- 2016-02-21 21:35
Tegnap bejelentették a Saudiak hivatalosan a TV-jükben, hogy birtokolnak atom fegyvert, és bevetik Oroszország ellen, ha az megvédi Szíriát, mikor a szárazföldi csapatokkal õk bevonulnak Szíriába! HÚZD 3 perc 28-ra!!!!!!!! http://www.infowa...ave-nukes/
118 #26 keepfargo
- 2016-02-22 00:10
Nehezen hihetö hogy a szaudiaknak van elég, jól képzett emberük a modern hadászathoz, de az is, hogy elérhetnének-e egyáltalán valamit egy ilyen csapással. Esetleg azt, hogy jogcímet szolgáltassanak Riyad vagy más helyek leradírozásához a félszigeten. (Nem lenne nagy veszteség - az emberiségnek)
12 #27 spartakusz
- 2016-02-22 04:38
Tiszteletem!
Leírtam nem - ölet, pusztíttat - foglaltat - stb. amit a pénznyomtatókkal üzemeltet fedezet nélkül STB. magyarul - azt hiszi így láthatatlan - még magyarabbul mindig a más faszával veri a csalánt!

Ezért írtam azt, hogy mindig a valóságot írjuk és terjesszük tehát így valahogy:
A SAUDIAK A TERÜLETHÓDÍTÓ IZRAELNEK NEVEZETT-ÕL kapott - ATOMMAL FENYEGETI AZ OROSZ ÁLLAMPOLGÁROK ÉLETÉT!

És Budaházynak üzenem tegnap kaptam -

A ZÖLD KÖNYV c. linket

idézek belõle majd a kubínyí oldalról a véleményem, amit különben fent már én is leírtam - ez csak megerõsítette:
"...A PÁRT
A pártrendszer abortálja a demokráciát!
A párt a mai diktatúra, a modern diktatórikus kormányzás eszköze. A párt ugyanis a rész uralmát jelenti az egész felett. Ez a legfrissebb diktatórikus eszköz. A parlamentek, bizottságok és a tagjai által kifejtett propaganda révén lehetõvé teszi egy látszólagos demokrácia létrehozását. A párt egyáltalán nem demokratikus eszköz.
Olyanokból áll, akiknek közös az érdekük, vagy a látásmódjuk vagy a kultúrájuk, vagy egy helyhez kötõdnek, vagy közös az ideológiájuk. Ezek azért hozzák létre a pártot, hogy érdekeiket realizálják vagy szemléletmódjukat rákényszerítsék az egész társadalomra, vagy ideológiájuk uralmát kiterjesszék rá.
Aki pártokat alakit, áruló!
Céljuk a hatalom, programjuk végrehajtásának ürügyén. Demokratikusan megengedhetetlen, hogy e pártok bármelyike is az egész népen uralkodjon, mert a nép számos, különbözõ érdeket, nézetet, vérmérsékletet, helyet és elképzelést képvisel.
A párt diktatórikus uralmi eszköz, mely lehetõvé teszi az azonos szemléletû és érdekû embereknek, hogy az egész népen uralkodjanak. Pedig a párt kisebbséget jelent a nép vonatkozásában. A párt alapításának a célja a nép feletti uralom eszközének megteremtése, vagyis a párt segítségével uralkodni azokon, akik a párton kívül vannak. A párt egy mesterséges tekintély elven alapszik, azon, hogy a párttagok a nép többi tagján uralkodnak. A párt feltételezi, hogy hatalomra jutása eszköz céljainak megvalósítására, s feltételezi, hogy céljai egyben a nép céljai is.
Ez a pártdiktatúra igazolásának teóriája, s ugyanezen a teórián alapszik bármilyen diktatúra. Bármennyi pártról is legyen szó, a teória ugyanaz. Sõt, ha több párt van, kiélezõdik a hatalomért vívott harc. A hatalomért vívott pártharc a nép vívmányai ..."
kubíbyí oldalról:
nem más mint a NÉPHATALOM a rendszer megnevezése:
"...spartakusz
2016-02-21 18:19:31
Köszönöm Zsuzsi a bátorítást - ma kaptam idézek belõle - aki kéri emailcímére elküldöm a könyv címe A zöld könyv:

"...Mi tehát az az út, melyet az emberi közösségeknek követniük kell, hogy véglegesen megszabaduljanak a zsarnokság és a diktatúra korától?
Mivel a demokrácia kérdésében a megoldhatatlan probléma az eddigiek során a kormányzási eszköz volt, ahogy ez kifejezésre jutott a pártok, osztályok és egyének küzdelmeiben, s minthogy a választási rendszerek és a népszavazás kitalálása csak elkendõzte a probléma megoldására irányuló sikertelen kísérletek csõdjét.
A megoldást az jelenti, hogy meg kell találni azt a kormányzási eszközt, mely nem tartozik a fentiekhez, melyek a harc részesei, s a társadalomnak csak egyetlen oldalát képviselik. Vagyis olyan kormányzási eszközt kell találni, mely nem párt, vagy osztály, vagy szekta, vagy törzs, hanem mint kormányzási eszköz, maga a nép, s nem annak képviselõje, vagy helyettesítõje.

Nincs képviselet a nép helyett! És a képviselet csalás! Ha ez az eszköz megtalálható, akkor megoldódik a probléma és létrejön a népi demokrácia, az emberi közösségek pedig véget vetnek a zsarnokság és a diktatórikus rendszerek korának, s helyükbe lép a ..."

szeretettel id. Kiss László..."
UTÓIRAT:
szóval mint látjuk erõszakkal tartanak bennünk ebben a helyzetben és önvédelemmel tudunk csak ebbõl kiszabadulni - a jövõben legelõbb 2018-ban - hogyan a 3200/2018 paranccsal - ami mint a 3200 helyiséget blokkolja azzal, hogy nem engedem , hogy megszavazd újra a hóhéromat szlogennel fog érvényesülni

ugye értitek a jövõbe látásom értelmét?
tisztelettel - azért csak a belsõ és nem csonka ország számát írtam mert elõször itt - és majd a 64 vármegye helyiségeiben és tágabban a világban ahol magyarok élnek de azt se tudják, hogy magyarok - meg stb.
9 #28 vala_ki
- 2016-02-22 10:36
Építi kiki a magáét
http://scontent-f...e=572613DA
12 #29 spartakusz
- 2016-02-22 12:51
szerintem is vagy nem , a magyarok a kormány miatt menekült el jelentõs mértékben - miközben azok rabolják az országot

itt is írják:
http://prohungari...share_post


Elõbb vagy utóbb, a magyarok agyonvernek benneteket!

Küldõ: Automata szerkesztõrobot; dátum: Február 22, 2016; idõ: 12:22pm
Üzenet küldése Blog megtekintése

Csendestársak: így üzletel politikus és felesége
2016-02-22 11:05
Így kell diszkréten lopni, csalni, hazudni....s kirabolni a magyar népet....."
272 #30 Kameleon
- 2016-02-22 14:55

www.allworldwars.com/image/037/Hiroshima70.jpg

oi56.tinypic.com/2uzth1i.jpg

#27 fapipa - Atombomba - avagy a legnagyobb átverés!
http://magyarnemz...;c_start=0
236 #31 Vazul
- 2016-02-22 21:27
Ez a kovács ahmed faszjankó se a zsidókat akarja lõni, sõt állíthatom, hogy úgy bele van buzulva a cionistákba, hogy ha tehetné éjjel nappal csak a faszukat szopná, és akkor még finom voltam.
valasz.hu/data/cikk/11/7416/cikk_117416/kovacs_miklos_ahmed.jpg
http://valasz.hu/...lni-117416
159 #32 vanyusha
- 2016-02-23 08:11
blob.freent.de/image/5240754/847x565/847/565/b6bedfc9a236d792259bd38c81e921bb/RY/saechsische-unternehmer-nach-auslaenderfeindlichen-ue-636200867555069d041e9bf3e01cb414128dd31a-jpg.jpg

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 1.20 másodperc
3,318,062 egyedi látogató