Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Te jó ég! - Így nyilatkozott a berlini magyar nagykövet

GondolatokVan az ca. 40% is, a 2 millió cigánnyal és ugyanennyi zsidóval. Hajmeresztõ adatokkal állt elõ az ARD német közszolgálati televízió egyik legtekintélyesebb politikai vitamûsorában a berlini magyar nagykövet – hívta fel a figyelmet a Klubrádió Megbeszéljük címû mûsorában Balázs Péter.

Györkös Péter a Hart aber Fair (Kemény, de tisztességes) címû mûsorában, melynek a menekültválság kezelése volt a témája azt mondta, Magyarország azért nem fogad be menekülteket, mert a nemzeti kisebbségek aránya 20% - beleértve a cigányokat is - és ráadásul fogadtunk be menekülteket, több tízezret Ukrajnából.

Balázs Péter volt külügyminiszter és egykori berlini nagykövet arról beszélt, hogy amit a mûsorban hallottunk, az a magyar kormány érvanyaga, hisz a konzul egy ilyen fontos sajtómegjelenés elõtt hozzájárulást kellett kapnia és nyilván azt is elmondták neki, mit kell képviselnie. Csakhogy, amit a nagykövet mondott, tényszerûen nem igaz.

A KSH adatai szerint a 2011. évi magyarországi népszámlálás adatai szerint 644 524 fõ, vagyis a lakosság 6,5%-a vallotta magát valamelyik hivatalosan elismert nemzetiséghez tartozónak. Becslések szerint azonban a nemzetiségek (nemzeti és etnikai kisebbségek) tagjainak valódi létszáma ennél magasabb, de így sem éri el 10%-ot.

A menekültbefogadással kapcsolatban pedig: az elmúlt öt évben Észak-Afrika és a Közel-Kelet térségébõl 565 ember kapott menekültstátuszt Magyarországon, 1205-en oltalmazotti, 97-en befogadotti státuszt kaptak – fõleg Szíriából, Afganisztánból és Szomáliából. Ukrajnából egyetlen menekültet sem fogadtunk be.Link

Hozzászólások

236 #1 Vazul
- 2016-02-20 16:07
Arról nem szól a fáma, hogy a 2011-es népszavazáskor 1,5 millióan semmilyen nemzetiségûnek nem vallották magukat. Ezt miért nem jegyzi meg a Népszava?! (Költõi kérdés volt). És még erre jönnek rá azok, akik magyarnak vallják magukat, holott ábrahám volt a felmenõjük. Így gyorsan összejön az, amirõl Imre beszél.

A 80 milliós Németországban jelenleg 16 millió külföldi él, miközben a kormány ugyan csak 1,6 millióról beszél, ezen felül csak a jóisten tudja, mennyi a németté avanzsálódott, vagy magukatak németnek tartók aránya, különösen a zsidóké.
http://persianews...%BCnk.html
267 #2 Perle
- 2016-02-20 18:24
Megvan az a 40 % jócskán. Az ukrán állampolgárok nem menekült státuszt kértek, hanem magyar állampolgárságot. Meg is kapták megemelt nyugdíjjal TB-vel együtt.
Arra, hogy ki mit hazudozik a népszavazáson, nem lehet alapozni, statisztikát készíteni. Nagyon sokan interneten keresztül szolgáltatták az adataikat. Pironkodás nélkül lehetett hatalmasat hazudni pld. abban, hogy hányan laknak az ingatlanban.

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.48 másodperc
3,447,776 egyedi látogató