Bejelentkezés
A magyaroknak nem jár a nyugdíj

Az atv.hu egyik olvasója hívta fel a figyelmet arra, hogy az egyik legnagyobb, külföldi érdekeltségû biztosító hazai csoportja úgy próbál a nyugdíjcélú életbiztosításra ösztönözni, hogy azt állítja: az Alaptörvényben már nem szerepel a társadalombiztosítás intézménye. Az állam bármikor dönthet úgy, hogy drasztikusabban csökkenti a nyugdíjakat, mert a nyugdíjra nincs alkotmányos garancia, nem jár alanyi jogon az állami nyugdíj.
A portál utánajárt és ugyanerre a következtetésre jutottak a nyugdíj-biztosítási szakértõk is. Szerintük az, hogy a jogi szabályozás már szociális hozzájárulási adónak hívja a nyugdíj-biztosítási járulékot, azt jelenti, hogy a kormányoknak nem feltétlenül kell a nyugdíjra fordítaniuk az adónak minõsülõ összegeket.
Az Alkotmánybíróság ugyan a lecserélt alaptörvény alapján korábban kimondta, hogy a társadalombiztosítási rendszerbe befizetett hozzájárulást, annak mértékéig védi a tulajdonjog, de Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász szerint az új Alaptörvény értelmében senkinek sem jár alanyi jogon az állami nyugdíj. Ez nem jelenti azt, hogy ne létezne törvényi szabályozás alapján mûködõ rendszer, de azt igen, hogy a korábbi Alkotmányba foglalt szociális biztonsághoz fûzõdõ jogi garanciát a Fidesz megszüntette.
Erre elsõként Mihályi Péter közgazdász figyelt fel. A szakember szerint az állam szociális szerepfelfogása az új Alaptörvénnyel olyan, mintha valakinek égne a háza. Neki mindenféle befizetés nélkül jár a tûzoltóság szolgáltatása, de ha ez elmarad, nincs kinél reklamálni a leégett ház miatt. Azzal, hogy a Fidesz kivette az Alkotmányból a „társadalombiztosítás” szót, felszámolta a lehetõségét, hogy a nyugdíj egyoldalú változtatásakor felsõbb fórumhoz lehessen fordulni.
Mihályi szerint a munkáltatók 27 százalékos TB-t fizetnek alkalmazottaik után, de az csak a költségvetési törvényben dõl el, hogy abból a kormány mennyit költ egészségügyre, nyugdíjra. Nem számít, hogy az elmúlt 30 évben ki mennyit fizetett. Alkotmányjogi garanciák híján nincs hova fordulni, ha az állam úgy dönt, hogy nemzetgazdasági érdekekre hivatkozva csökkenti, átcsoportosítja, vagy visszatartja a nyugdíjakat.Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2016. February 23. 15:01:50
- 2016. February 23. 15:23:08
- 2016. February 23. 18:50:55
- 2016. February 23. 20:32:51
- 2016. February 23. 20:51:03
- 2016. February 23. 20:57:22
- 2016. February 23. 21:17:30
- 2016. February 24. 16:53:53