Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Elzárva maradhatnak a PC-tanulmányok

BelföldÍgy megy ez kérem. Fedett pénzmosdatás, nokiás-doboz és amit akartok. A központ természetesen a titkosszolgálat, hisz azért van. A polgári elhárítás elutasította a Magyar Idõk adatigénylési kérelmét
Elutasította a Magyar Idõk adatigénylését az Alkotmányvédelmi Hivatal. Lapunk azt szerette volna elérni, hogy betekinthessen azokba a tanulmányokba, amelyeket a Political Capital készített a Gyurcsány-kormány idején a polgári elhárítás megbízásából.

2006 és 2010 között 432,2 millió forint állami megbízást kapott az akkor Somogyi Zoltánhoz és Szabados Krisztiánhoz köthetõ Political Capital (PC). Ebbõl az összegbõl nagyjából 190 millió forint értékû megbízásuk a Nemzetbiztonsági Hivataltól (NBH) – az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) jogelõdjétõl – érkezett. Az SZDSZ-gyökerû cégrõl köztudott, hogy 2004-ben részt vett Gyurcsány Ferenc kormányprogramjának írásában, majd késõbb az MSZP-nek, illetve az MDF-nek, valamint Bajnai Gordonnak és számos minisztériumnak is adtak tanácsokat.

A nemzetbiztonság és az elemzõcég közötti hivatalos kapcsolat egyébként Galambos Lajos fõigazgató idején kezdõdött, majd a 2007 decembe­rében hivatalba lépett utódja, Laborc Sándor regnálása alatt is folytatódott.

2009 telén Szabados Krisztián, a PC ügyvezetõje közölte: egy volt szocialista országokra kiterjedõ kutatásuk keltette fel az NBH figyelmét, amelynek témája a térség szélsõséges csoportjainak vizsgálata volt. Állítása szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal mindössze e kutatás eredményeire tartott igényt. Lapinformációk szerint viszont az NBH nem pusztán egy „civil” kutatás eredményeire volt kíváncsi, hanem a társadalomban, valamint a politikában zajló egyéb folyamatok feltérképezésére is felkérte a Political Capitalt.

A PC ügyvezetõje határozottan visszautasította azt a sajtóértesülést, hogy az NBH-nak végzett kutatás és a társaságuk által 2004 óta politikai tanácsadással segített MDF által kirobbantott UD Zrt.-ügy között párhuzam lenne. A PC egy másik munkatársa ugyanakkor azt elismerte, hogy több kutatás témája a Magyar Gárda, a Jobbik és Vona Gábor volt. Gyulai Attila akkor arról is beszámolt, hogy a két szervezetrõl az NBH-nak készített elemzésekben nem írtak mást, mint amit a nyilvánosságnak szánt anyagaikban is közzétettek. A Political Capital szerint 33 ezer oldalnyi elemzést készítettek.

2010-ben a sajtó arról is cikkezett, hogy a Political Capitalnek kiszervezett feladatokat az NBH is el tudta volna végezni, illetve a jelentés szerint a PC szerzõdéseinek egy részénél hiányoznak a teljesítési igazolások, így nem tudni, miért fizetett az NBH a cégcsoportnak.

A Népszabadság akkoriban közölte, „a Political Capital hónapok óta kéri a Nemzetbiztonsági Hivatalt (NBH), hogy engedélyezze a szélsõséges politikai tendenciákról szóló kutatási eredmények nyilvánosságra hozatalát, ám azt a hivatal fõigazgatója, Balajti László megtiltotta”. A nemzetbiztonsági bizottság a lap szerint egy zárt ülésen egyhangúlag fogadta el a soraiból felkért háromtagú munkacsoport – Tóth Károly szocialista bizottsági alelnök, Bõhm András SZDSZ-es bizottsági tag és Hende Csaba fideszes képviselõ – által készített négyoldalas jelentést. A munkacsoport két hónapon keresztül vizsgálta a kapcsolatrendszert, de az ügynek szinte minden összefüggése államtitkot képez.
2015 decemberében a PestiSrácok.hu a Belügyminisztérium válasza alapján arról számolt be, hogy a Political Capital 2010 elõtt úgy dolgozott az NBH-nak, hogy munkatársaikat egyáltalán nem világították át, azaz nem rendelkeztek biztonsági tanúsítvánnyal. Azt nem tudni, hogy a cég hozzáférhetett-e államtitkokhoz.

A Magyar Idõk idén februárban adatigényléssel fordult az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz. Lapunk az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényre hivatkozva fogalmazta meg a beadványát, amelyben azt kérte, elektronikus másolatban küldjék meg az NBH és a Political Capital között létrejött szerzõdéseket, a szerzõdésekhez kapcsolódó teljesítésigazolásokat és azok mellékleteit.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal napokban megküldött válaszában elutasította az adatigénylést. Az AH tájékoztatása szerint „a Political Capital cégcsoport által készített dokumentumok, szerzõdések, teljesítésigazolások nem tartoznak a minõsített adat kategóriájába. A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 48. § (1) bekezdés, illetve az 51. § (1) bekezdés alapján a dokumentumok nyilvánosságra hozatalára nincs lehetõség.”Link

Hozzaszolasok

Még nem küldtek hozzaszolast

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
308,978 egyedi latogato