Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

'Ha fel lettek volna fegyverezve a zsidók, nem lett volna holokauszt'

KultúraOpsz, akkor fegyvert ide iziben, mert már rég magyarirtás van! Ez a cuki-csokipofa, Beni meg egyszerûen csak idióta. Egészen lenyûgözõ érvet hozott fel a fegyvertartás mellett az amerikai republikánus elnökjelöltségért küzdõ Ben Carson: szerinte, ha a náci Németországban lettek volna fegyvereik a zsidóknak, meg lehetett volna elõzni a holokausztot.

Az idegsebészbõl lett politikus, aki jelenleg a második legnépszerûbb elnökjelölt-aspiráns a pártjában Donald Trump mögött, egy könyvében is írt errõl, erre kérdezett rá a CNN mûsorvezetõje. A republikánus politikus megerõsítette, hogy úgy gondolja: Hitler nem tudta volna véghezvinni terveit, ha felfegyverzett emberek ellenállásába ütközik és nem véletlen, hogy a diktátorok elõször a fegyvereket veszik el az emberektõl, amivel megvédhetnék magukat.

Carson már a múlt héten is kiakasztotta az amerikaiakat, amikor úgy gondolta, ki kell fejtenie véleményét arról, mit kellett volna tenni a kilenc halálos áldozatot követelõ oregoni merényletnél. „Én nem álltam volna ott tétlenül, várva, hogy mikor lõ le. Azt mondtam volna a többieknek, hogy hé, gyerünk, teperjük le, lehet, hogy valakire rálõ, de mindannyiunkat nem tud leteríteni” – mondta a Fox News mûsorában.

Egy rádiómûsorban pedig arról beszélt, hogy õt is fenyegették már meg fegyverrel egy gyorsétteremben. „Bejött a fickó, rám szegezte a pisztolyt, én meg erre azt mondtam neki: szerintem te inkább a pultost keresed” – idézte fel Carson, aki máskor arról beszélt, hogy az óvodai dolgozókat is fel kellene fegyverezni. Ha mellé tesszük a jelenleg legnépszerûbb republikánus aspiránst, a politika Cartmanjeként is emlegetett Donald Trumpot, úgy tûnhet, mintha hülyeségben futnának versenyt az elnökjelöltségért.
Link

Hozzászólások

139 #1 jozsef toth
- 2015-10-09 12:39
Szabadsag szerelem e ketto kel nekem!
Na ebbol van szamomra a leg kevesebb!

A fegyverek vasarlasa es tartasa eggyenlore a legtobb allamba itt az usa-ba nem problema.
De mar annyira elvannak kenyelmesedve ,hogy sokan NEM ELNEK ezzel a lehetoseggel.
Viszont minden bunozonek az osszes allamba engedely nelkul annyi van amennyit akar.
Mert a bunteto jogszabaly csak EJNYE _BEJNYE.
En meg emlegszem ,hogy az Ausztraliaba hozott KB 20 eve uj torvenyt ami eltorolte a szabad fegyver tartast.

Ezt barmikor megcsinalhatjak ! Mert ugye a BIRKA az mindenhol BIRKA !!

Lehet,hogy ez is csak uzleti huzas! Ha sokat pofaznak akkor futnak es vesznek meg tobb fegyvert es loszert.

Es ahogy irod Imre ,egymas ellen pofaznak annak erdekebe ,hogy rajuk szavazzanak.

Nekik teljessen mind egy ,mert szamukra van boven testor szemelyzet 24 oraza!
80 #2 monguzking
- 2015-10-09 16:56
én is emlékszem ausztrál fegyvertartás betiltására ami az miatt következet be hogy egy félkegyelmü vagyis gyengeelméjü kertészként dolgozo fiatal férfi végzet álmok futást több mint 20 embert lelöve---szinte mindegyik golyoja talált s egyben halálos lövés is volt-legelitebb mesterlövészek is irigykedtek ilyen pontosság láttán--persze én kérdezném hogy ugyan hol tanult meg lönni?---de nem is ezért hoznám fel példának fel ausztráliát hanem azért mert utána igencsak megugrot az fegyveres rablások száma hisz bünözöknek már nem kellett tartaniuk attol hogy visszalönnek rájuk--amerikában hatalmas öldöklés lenne ha dgyszerü becsületes emberektöl elvennék fegyvereiket--niggerek halomra lönnéköket
128 #3 bogyo
- 2015-10-09 18:53
Hitler nem tudta volna véghezvinni terveit, ha felfegyverzett emberek ellenállásába ütközik és nem véletlen, hogy a diktátorok elõször a fegyvereket veszik el az emberektõl, amivel megvédhetnék magukat.


És milyen igaza van. Minden zsarnoki hatalom fél azoktól akik önállóan gondolkodnak, és nem engedelmeskednek kérdés nélkül.

Így volt ez a nagy szovjet zsidó uralom alatt is:

http://english.pr...ns_guns-0/

mellesleg igazuk van a zsidókna! Minden arra alkalmas, /a szigorú kritémuknak megfelelõ/ embernek fegyvert a kezébe amivel megvédheti magát és családját! Viszont ebben az aspektusban a zsidók eleve kiesnének egy normális világban a fegyvert a kézbe programból. Hiszen õk a nem "ember" kategóriát tökéletesen képviselik. Megrögzött bûnözõ alkat, örökös üldözési mánia, nótórius hazudozó ésatöbbi. De mivel nem egy normális világot élünk lassan már csak õk viselhetnek fegyvert és al atomos delfineket.

Elõször röviden akartam kommentelni: Menjenek a pecsába!
4 #4 Posta Imre
- 2015-10-09 19:40
Az Erdei Jeruzsálem

Tudunk az 1944-es varsói gettófelkelés drámájáról, kevesen hallottak viszont arról, hogy a vészkorszak lengyel üldözöttei már korábban is szervezetten harcoltak a nácik ellen. Mégpedig évekig, megmentve nõk, gyerekek, öregek százainak életét. Három fiatalember, a Bielski fivérek nevéhez fûzõdik az egyedülálló történet.

A helyszín: kelet-lengyel, ma Fehéroroszországhoz tartozó területek, amelyek Hitler és Sztálin 1939-es alkuja alapján akkor a Szovjetunióhoz kerültek. Moszkva kétéves rémuralma után, amely „csak” a burzsoáziát, köztük a zsidókat is sújtotta, náci megszállás következett: az egész zsidó lakosságot legyilkolták vagy gettóba zárták, lágerekbe hurcolták. A 36 éves Tevje Bielski, egy molnárcsalád katonaviselt fia – városkájuk zsidó lakói, köztük szülei és rokonai kivégzése vagy deportálása után – öccseivel az erdõbe szökött, s ami egyedülálló: vitték magukkal a nõket, a gyermekeket, az öregeket is. „Szívesebben mentek meg egy öregasszonyt, mint hogy agyonlõjek tíz német katonát”, hirdette Tevje Bielski.http://www.168or...38868.html
75 #5 talpi
- 2015-10-09 19:41
Ejnye tisztelt uraim. Ugye ezt nem gondolják komolyan ? Hiszen, iutal,va a cikk fõ címéfre, azért gondolkodjunk ám el. " kik is voltak a fegyver gyárosok ala Német országban?
75 #6 talpi
- 2015-10-09 19:44
maradjunk annyiban, hogy ez volt a terb, az "ördögi terv"W hiszen, ha " fel lettek voklna fegyverezve, akkor? Na akkor ios ugyan ez lett volna, mert basztak volna védeni magukat, hiszen, akkor nem lehetett volna zsarolni az egész Világot, a mosgtani módszerrel és alattomosan. Mefrt ugye, manapság, már keringenek lolyan hírek is, hogy "max egy millió" volt az áldpozatz, az un,. holokamuban. Amio amúgy nem igaz, de hagyjuk rájuk. Viszotn akkor hol van öt millió?
66 #7 9323elitelt
- 2015-10-10 12:38
'Ha fel lettek volna fegyverezve a zsidók, nem lett volna holokauszt'

:os_kv
118 #8 keepfargo
- 2015-10-10 16:52
mit mindig a milliókat ragozzuk itt, emberek - nem onnan kell kezdeni a számolást - ha a zsizsik hazudik, márpedig igen, akkor csak annyi kell, mint gyerekkoromban füzitön: na, ezt ha tízzel osztod, akkor lehet hogy közeledsz az igazsághoz...
tehát nem a 6 meg 5 meg a 1,5 millió, feleim, hanem az az egy nulla, a végén, az hibádzik - de az nagyon..

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 1.37 másodperc
2,800,683 egyedi látogató