Bejelentkezés
Orbán: soha nem hazudtam

Orbán a budapesti tüntetésekkel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy az erõszakos cselekmények fokozatosan megszûnnek, és a megmozdulások “alkotmányos keretek” között zajlanak a továbbiakban. Egyúttal elutasította azt MSZP-nek azt a vádját, mely szerint a Fidesz szítaná az erõszakot, a feszültséget. “Több ízben leszögeztük, hogy a Fidesz elutasítja az erõszakos cselekedeteket” – mondta a legnagyobb ellenzéki párt vezetõje.
Arra a kérdésre, hogy mit szól Gyurcsány Ferenc kijelentésére, mely szerint valamennyi politikai erõ hazudott, Orbán Viktor kifejtette: a magyar politikában kétféle hagyomány létezik. Az egyik a kommunista párt hagyománya, a hazugság, amelyet a baloldal tovább vitt, a másik pedig az ellenzéké, az egykori illegális “másképp gondolkodóké”, akik sohasem hazudtak. “Én sem hazudtam soha az embereknek” – hangsúlyozta Orbán.
Ami Gyurcsány Ferenc jövõjét illeti, a Fidesz elnöke úgy ítélte meg, hogy neki, mint politikusnak, vége, túlhaladtak rajta az események, ezért, mint kormányfõnek, sorsa megpecsételõdött. “Nem lehet része a megoldásnak, mert õ maga a probléma. A kérdés, hogy ki az, akinek a programját elfogadja a társadalom. Nem õ az” – jelentette ki Orbán Viktor a CNN riporterének.
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2016. February 27. 09:49:57
- 2016. February 27. 10:36:22
- 2016. February 27. 11:35:55
- 2016. February 27. 12:53:51
- 2016. February 27. 14:37:07
- 2016. February 27. 14:46:16
- 2016. February 27. 17:39:53
- 2016. February 28. 06:44:23
- 2016. February 28. 08:49:19
- 2016. February 28. 20:24:29