Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Svájc megszabadulna a bûnözõktõl

KülföldGerry, onnan már terelik a zsidókat Keletre és Moszkva tárt karókkal várja a bûnözõ "öjrópajiakat". Kitoloncolhatják az országból a súlyos bûntényt elkövetett külföldieket

A tömeges bevándorlás elutasításának újabb jeleként értelmezhetõ az a vasárnapi svájci népszavazás, amelynek eredményeképpen kiutasíthatják az alpesi országból a súlyos bûntényt elkövetõ külföldieket.

Svájcban rendszeresen tartanak népszavazást, mindössze százezer aláírásra van szükség ahhoz, hogy alkotmánymódosítással felérõ referendumot írjon ki a kormány egy adott témában. Vasárnap négy kérdésrõl alkothatnak véleményt a polgárok. Az egyik arról szól, hogy építsenek-e még egy alagutat az Alpokban a Gotthárd-hegy alatt. A másik szerint nem lehetne többé agrártermékekre és élelmiszerre spekulálniuk a tõzsdéknek, a bankoknak és a biztosítótársaságoknak. Egy harmadik kérdésben megszüntetnék azt a diszkriminációt, hogy a házastársaknak több adót kell fizetniük, mint az élettársaknak. Ez utóbbi kérdés azért is kényes téma, mert a Kereszténydemokrata Néppárt kezdeményezésére bekerült a törvénytervezetbe az a kitétel, hogy a házasság egy férfi és egy nõ között értendõ. A liberális pártok és a homoszexuálisok jogaiért küzdõ civil szervezetek ezért arra buzdítják a szavazókat, hogy nemmel szavazzanak.
Teremtsünk végre biztonságot! – Figyelmeztet a néppárti plakát

Forrás: MTI

Teremtsünk végre biztonságot! – Figyelmeztet a néppárti plakát

A negyedik és talán legvitatottabb téma azoknak a külföldieknek a kitoloncolásáról szól, akik súlyos bûntényt – gyilkosságot, nemi erõszakot, fegyveres rablást – követtek el, vagy akiket két kisebb szabálysértésen – például gyorshajtáson – érték tetten. A deportálás a jelenlegi svájci törvények értelmében is lehetséges, ám ítéleteikben a bíróknak ezt nem kötelezõ elrendelniük. A népszavazási kezdeményezés az euroszkeptikus és bevándorlóellenes Svájci Néppárttól (SVP), az ország legnépszerûbb pártjától származik, amely korábban szintén referendumon akadályozta meg új minaretek építését, és érte el két évvel ezelõtt azt, hogy a svájciak szûk többsége igent mondjon az európai uniós állampolgárok munkavállalási lehetõségeinek korlátozására.

A Svájci Néppárt ezennel ismét feltüzelte a bevándorlásról szóló vitát, kampányplakátján egy fehér bárány rúg le egy fekete bárányt a nemzeti zászlóról a következõ felirattal: „Teremtsünk végre biztonságot! Igen a külföldi bûnözõk deportálására”. A párt üzenete, illetve az Európába tartó tömeges bevándorlás minden bizonnyal megtette hatását, hiszen a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a választópolgárok 51 százaléka a deportálás lehetõségére szavazna. „Az olyan esetekre gondolunk, mint Köln. Az emberek keményebb fellépést akarnak a bûnözéssel szemben” – nyilatkozta a Bloomberg hírügynökségnek Lukas Reimann, az SVP egyik parlamenti képviselõje.

Gazdasági elemzõk azonban arra figyelmeztetnek, hogy az ilyen és ehhez hasonló döntésekkel Svájc elidegeníti a külföldi befektetõket. „Svájcnak gondolnia kell azokra az intézkedésekre, amelyek vonzó országgá tették a vállalkozások számára” – mondta Joe Jimenez, a Novartis gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója.Link

Hozzaszolasok

139 #1 jozsef toth
- 2016. February 28. 12:49:13
Gerry te meg maradsz?:D
118 #2 keepfargo
- 2016. February 28. 13:14:05
"elidegeníti a külföldi befektetöket"??

Tehát a külföldi befektetö elidegenedik, csak azért, mert a (többi) külföldi bünözöt nem(sem) látják szívesen?

(Milyen érdekes hogy végülis "minden mindennel összefügg" - s tán ezért nincsenek véletlenek (sem))
272 #3 Kameleon
- 2016. February 28. 15:33:05
[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=V188Er98L2A[/movie]
https://www.youtube.com/watch?v=V188E...188Er98L2A

Putyin embere vezeti a zsidókat
http://mno.hu/kulfold/putyin-embere-v...at-1325888
2 #4 gerry
- 2016. February 28. 16:15:30
A NOVARTIS kb 13000 svájcban dolgozó alkalmazottja közül csak 1/3 a svájci a többi többnyire francia, német, amerikai állampolgár. Gondolom jó néhány közülük hetente ingázik ... itt megkapják a fizetést de hétvégén (a németek közül esetleg minden nap) elmennek haza, ott vannak bejelentve, és mint EU polgárok ott is adóznak - ami ugyan több mintha svájcban kellene adózniuk viszont nem kell fenntartani egy lakást és nem az általányadót kell fizetniük így pedig nem több lenne mint az adóbevalláson, a levonások után megjelenõ jövedelem...
A fizetésük havi 7-11'000 között (pharmaindustrie), a középvezetõk évente ennek a többszörösét is megkapják a felsõvezetõk pedig évente bõven a millió felett...
Vasella (ex Novartis séf) - három éve felmondott a , kilépésekor a 6 év munkájáért, búcsúzóul kapott 72 még millió Frankot. Most olvasom, hogy visszajött Svájcba (3 évig Dél Amerikában élt, de lehet, hogy a gyerekeinek meg a feleseggének ez nem volt olyan jó)... Szerintem elfogyott a pénze.

Csak azt ne higyjétek, hogy ez a maximum. élnek ilyen "emberek" is:

f.blick.ch/img/incoming/origs4736454/780103116-w980-h960/rtr3fshv.jpg
Ezt a kis kedves mosolyú öltönyöst úgy hívják, hogy
Stephen Schwarzman
és 2015-ben a havi keresete 67,5 Millio Svájci Frank volt - ami évi 810 millió CHF.


Szép új világ...
Ezt akarjuk mi megváltoztatni?:|
8 #5 miskolcilaci
- 2016. February 28. 20:31:30
A héten dolgoztam egy zsidó családnál, és a tulaj felesége felvetette egy lehetséges távozási irányt Mo-ról Oroszországba, méltatva ezzel Putyin politikáját. Kérdés van?

kepfeltoltes.hu/160228/12743647_528359640666011_2167537769363034703_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
12 #6 spartakusz
- 2016. February 29. 04:29:19
Tiszteletem!
Én helyeseltem a nem döntési eredményt - lent a ponton elmondom írom miért...
id. Kiss László



https://internetfigyelo.wordpress.com...ment-40154
48 #7 ro-zsola
- 2016. February 29. 17:17:02
Oroszországba ? Jó vicc
Nemrég Jároszlávban megbüntettek egy zsidó tanárt amiért a gimnáziumban " szélsõséges nézeteket propagált a tanulóknak ". Mi volt a bûne ? Há' idézett a " Tórából " ( héberül " tanak " , magyarul " tanok " - megjegyzés tõlem )
A " bíróság szerint a Biblia Õszövetség néven ismert része , a Tóra , Talmud stb szélsõséges nézeteket hirdet , ezért nem kívánatosak Oroszország egyetlen iskolájában sem ".
Poén : mindez egy zsidó iskolában történt
Ennyire vágynának a zsidók Oroszországba ?
Ááááá dehogy ! Menekülnének ha lenne hová
48 #8 ro-zsola
- 2016. February 29. 17:43:08
2 #9 gerry
- 2016. February 29. 18:12:26
rózsa, de kell oda zsidó, ha egy nõ Allahu Akbart kiabál levágott gyerekfejet lóbálva Moszkva közepén!

http://www.news.de/panorama/855632894...anklage/1/

(ha te oroszul akkor én németül...):P
48 #10 ro-zsola
- 2016. February 29. 18:28:25
Kell bizony. Nagy szükség van munkaerõre az orosz mezõgazdaságnak. És ne feledjük a sarkvidéki olaj és gázmezõket sem
Mi mást kiáltott volna ? Manapság mindenki az iszlamista terroristákat üldözi .

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.04 masodperc
312,611 egyedi latogato