Gyerekek, ezeknek elment teljesen az "eszük". Hivatásos zsidóseggnyaló "írók" 2016-ban "kormányzati" lapban ilyesmiket hoznak le jó pénzért! Kérdés! Hol a tetves zsidó qva anyátokban voltatok eddig? Ja, ahol most is! Föl-föllobbannak válságügyi vagy környezetvédelmi viták a szegény országok gyorsuló elnyomorodásáról, a sivatagok terjedésérõl, a növekvõ vízhiányról, a Csendes-óceán mûanyagkontinenseirõl, a lények kihalásáról, a bolygó fölmelegedésérõl és hasonlókról. Újságolvasó felebarátaink bármikor kiegészíthetik a listát.

Röviden összefoglalva, a baljós jelek mind egy irányba mutatnak: a Naprendszer harmadik, ugyanakkor egyetlen élethordozó bolygója, a Föld hovatovább lakhatatlanná válik. Nem csekély környezetrontást elõidézve, bolygónk sóhivatala, az ENSZ, gyakorta tart világkonferenciákat a politikai hatalom gyakorlásától eltiltott köztársasági elnököknek, hogy szedjék végre össze magukat, és tegyenek már valamit.

A kérdéshez Ferenc pápa is hozzászólt Laudato si’ kezdetû enciklikájában. „Földanya nõvérünk kiáltozik hozzánk a miatt a kár miatt, amelyet az Isten által beléje helyezett javak felelõtlen használatával és a velük való visszaéléssel okozunk neki… Az erõszak, mely a bûn által megsebzett emberi szívben lakozik, azokban a betegségtünetekben is megnyilvánul, amelyeket a talajban, a vízben, a levegõben és az élõlényeken észlelünk… Elfelejtkezünk arról, hogy mi magunk is föld vagyunk…” A rövid részlet komoly és megfontolandó. Vezérszavai roppant idõszerûek: „felelõtlen”, „visszaélés”, „erõszak”, „bûn”. Manapság nem szokás így beszélni.

Miért válik lakhatatlanná a Föld? Ha összegezzük az eseményeket és kihüvelyezzük a lényegüket, akkor arra jutunk, hogy Teremtõnk iránti engedetlenségünkben elõször alkalmatlanná váltunk arra, hogy az Édenben lakjunk és az „Úrral járjunk”. Másodszor – nagyjából fél évezreddel ezelõtt, az eredendõ bûnnel mélyen összefüggõ döntést megújítva szembefordultunk a Megváltással. Ebben az újonnan választott életszögben elkezdtük fejre állítani Istenhez, egymáshoz és a természethez fûzõdõ viszonyunkat.

Ha az idõt nézzük, akkor történt mindez a reneszánsz idején, a XV–XVI. század fordulóján. Már elõtte is csírázott, de utána szinte kirobbant. Ha a történelmi események felõl közelítünk, akkor a fölfedezések korához, a gyarmatosításhoz, a bennszülött népek kifosztásához, rabszolgasorba taszításához, kiirtásához jutunk. Továbbá a Török Birodalom vezette, valamint a legkeresztényibb királyság, a francia által támogatott második nagy iszlám rohamhoz, meg a reformációhoz, a vallásháborúkhoz. Ugyanakkor – sutyiban, pszt! – a kamatgazdálkodás bevezetéséhez, mélyebben: az áldozat irányának megfordításához, a gazdaságkori fordulathoz.

Az új világrendben nem javainkat áldozzuk Istennek, hazának, hitünknek, hanem fordítva: utóbbiakat áldozzuk anyagi érdekeinkért. A fõkérdés: megéri-e? Ér-e a tulajdon gyerekem ennyi fizetéspótlékot, annyi lakástámogatást? Mit kóstál édesanyám? És a haza?

Jézus nyilván elõre látta ezt a veszélyt, ezért tiltotta meg a kamatszedést, a pénz mintegy önerõbõl történõ gyarapodását. Sõt, még ennél is tovább ment: „És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktõl visszafizetést reméltek, micsoda jutalmat érdemeltek? Hiszen a bûnösök is kölcsönöznek bûnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket! Tegyetek jót és kölcsönözzetek, anélkül, hogy valamit is visszavárnátok. Akkor nagy lesz jutalmatok s a Magasságbeli fiai lesztek, mert õ jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt.” (Luk 6, 34-35) Jézus és egyháza ezen az alapon tiltotta a kamatszedést.

Az evangélium azóta sem változott, de a most hatályos egyházi törvénykönyv bizonyos határok közt engedélyezi. Luther és Kálvin az uzsorát elítélte, a kamatszedést megengedte: „A pénz arra való, hogy dolgozzék.” Mellesleg a középkori ünnepek kétharmadát is eltörölték, hogy több idõ jusson munkára, kizsákmányolásra…

A kamatszedés következtében születése pillanatában leváltatott a szabadpiac demokratikus eszméje, mert az egyik tényezõ, a piac lelke és mozgatója, a pénz sokkalta egyenlõbb lett a többinél, hiszen valamennyi áru romlik és avul, míg a pénz a kamatos kamat jóvoltából mind gyarapszik.

Ráadásul a sok pénz nem is adózik: a nagy vagyonok régóta alapítványokban híznak. Például a Rothschildoké 1812 óta. Csoda-e, hogy minden, ami emberi, alárendelõdött a fõhatalomnak, a pénznek: család, oktatás, erkölcs, nemzet stb. A gazdaság pedig állandóan növekedni kényszerül, hogy kielégítse a Pénz mohóságát. A nagyobb pénz ugyanis könyörtelenül bekebelezi a kisebbet.

Ezért kicsi és nagy egyaránt a növekedésre törekszik, mégpedig úgy, hogy fölfalja a természet istenadta javait és az ember ugyancsak istenadta lelki kincseit. Ez az alapvetõ oka a környezetszennyezésnek és -rombolásnak, meg az ember hitetlenedésének, barbivá, konzumidiótává: fogyasztói hülyévé silányulásának.

Gazdaságkorban ami „felelõtlen, visszaélés, erõszak, bûn”, az mind haladó, mivel nyereség végett történik. Tudjuk: az Úr a Lét, „Aki van”, rajta kívül nincs más valóság. A pénz pedig csak a „bankrendszer fizetési ígérete…”. Ha nem teljesül, akkor némelyek vagy sokak biz’ vesztenek.

1994 óta több tanulmányt és két könyvet írtam a kérdésrõl: Mi a helyzet? – Gazdaságkor titkai, Az Antikrisztus és mi stb. Tudtommal a keresztény sajtó sem kapta föl a témát… A nagy lapok és televíziók nem értesíthetik helyzetükrõl az áldozatokat, mert a sajtószabadság nem az övék: a tõke tulajdona, azaz szabadsága. A bennük tobzódó mûvészetipar pedig barbiképzõ. A Semmi élvezetére képzi ki fogyasztóit. Egy mai úgynevezett mûveltségi vetélkedõn simán megbukna a mai Shakespeare, a „teremtés fele”.

Néhai Adolf Hitler jócskán megelõzte korát, amikor majd száz éve, a Mein Kampfban, megírta, hogy a propagandát mindig a legalacsonyabb értelmi színvonalú népréteghez kell igazítani.

(A szerzõ író)
Link