Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

A fehér faj kiirtása a cél

BelföldKis jóbikos zsidó propaganda orsósnak és cigány-zsidó csapatának..., mert ugye a máj is sz@ros már rég. Ki kell mondanunk, hogy fehér, keresztény gyermekeket akarunk országainkba, és nem afrikaiakat, muszlimokat vagy cigányokat

− mondta beszéde csúcspontján az angol szélsõjobboldali Nick Griffin, a Brit Nemzeti Párt volt elnöke, EP-képviselõ szombaton a Hazatérés temploma alatti színházteremben.

Szombat délután rendezték a III. Nemzeti Népesedési Konferenciát, amelynek alcíme az "Isten ajándéka a magyar gyermek", a szervezõje pedig a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom volt. Griffin mellett felszólalt két jobbikos képviselõ, egy olasz és egy skót, utóbbi magát egyszerûen csak életvédõként aposztrofáló politikus, valamint Heller Ágnes.
Nick Griffin
Nick Griffin
Fotó: Bõdey János

Na, jó, Heller nem a Hazatérés temploma alatti Katakombaszínházban, hanem az elé szervezett tiltakozó demonstráción beszélt. Egyébként ugyanarról, amirõl a konferencia szólt.
Ez egész egyszerûen felháborító

Háromkor kezdõdött a Budaházy Edda vezette mozgalom konferenciája az elfogyó, elöregedõ Magyarországról és Európáról, a beáramló migránsok problematikájáról, illetve a folyamat megállításának lehetõségeirõl. Ugyanúgy háromra demonstrációt szerveztek a templom elé a Szabadság téren a megszállási emlékmû felállítása óta tüntetõ Zoltai Andreáék, akik nem voltak többen harmincnál. Zoltai konkrétan a következõ szavakkal konferálta fel Heller Ágnest:

Ez egész egyszerûen felháborító, el sem kell mondanom, miért jöttünk el

Gondolom azért késõbb elmondták a felszólalók, én sajnos csak Heller Ágnest hallgattam meg, mert közben elkezdõdött a konferencia, amire eredetileg indultam. A demonstráció felhívásában azt írták, „a nácik szerint minden gyerek magyar, csak a cigány nem, mert az nem kell!".

Heller reagálva a konferencia címére is azzal kezdte, hogy minden gyermek áldás, függetlenül attól, hogy magyar vagy nem. Majd azzal folytatta, hogy tényleg probléma, hogy kevés gyerek születik, de kérdés, el lehet-e intézni egy tízmilliós kölcsönnel, hogy szülessen több. Szerinte, ha nem érzik az emberek a lehetõségét, hogy jobb világban fognak élni a gyermekeik, akkor nem vállalnak gyermeket. Majd hozzátette, Magyarországon halnak meg a legtöbben rákban, mert rossz az egészségügy, a szülõk pedig félnek gyermeket csinálni, mert félnek, gyermekük 40-50 évesen rákban fog meghalni.
Heller Ágnes
Heller Ágnes
Fotó: Bõdey János

Ezután mondott pár mondatot a migránsokat Európában elosztó kvótarendszerrõl: Magyarország támadja, kétezer embert sem tud befogadni, miközben majdnem háromezren vásároltak magyar állampolgárságot.

Magyarországra csak a gazdagok juthatnak be

− vonta le a végsõ következtetést.
Milyen békések a magyar antifasiszták

Ezt már James Dowson, skót "életvédõ", a konferencia egyik felszólalója mondta a templom elõtt, miközben nézte Zoltaiék demonstrációját. Azt mondta, Angliában már téglák repülnének a fejünk felé. Kérdezte, újságíró vagyok-e, mert ha igen, akkor figyeljek, mindjárt jön Nick Griffin, a sátán, fotózzuk le, biztos megy majd a mutogatás a képre, hogy úristen, itt volt a gonosz maga. Ekkor még nem tudhatta, hogy a fotóján a tumbleremen 6 lájk lesz összesen. Na, pont ennyire ugranak Magyarországon Nick Griffinre, akirõl kicsit késõbb lesz szó.
James Dowson
James Dowson
Fotó: Bõdey János

Dowson, bár nem igazán ismeri a Jobbikot, de abban biztos, hogy nem egy náci párt, és ha a szavazói, szimpatizánsai között van is olyan, akkor is mi van, az bárhol a világban elõfordul. Magáról azt mondta, nem náci, nem szereti a rasszizmust, és a migránsokat sem hibáztatja, hanem sokkal inkább a nagyhatalmakat, amiért szétverik a valahogy mûködõ rendszereket, társadalmakat a Közel-Keleten, elindítva ezzel a menekültek áradatát.
Nem is olyan rossz Orbán, csak kevés

A fehér faj fennmaradása felett érzett aggodalmukon túl, ami összekötötte az angol szélsõjobbos és a jobbikos politikusokat, az az volt, hogy Orbánék családtámogatási rendszerét alapvetõen jónak találták, csak kevésnek.

Z. Kárpát Dániel hosszú beszédében elmondta, hogy nem rossz kezdet a kormány családi adókedvezmény-rendszere, illetve a csok, de az elképesztõen kevés ("eddig ötvenen tudtak valóban élni vele"), a születési rátára pedig gyakorlatilag hiba határon belüli hatással lesz. Majd reagált Hellerék demonstrációjára, illetve az általa liberális konferenciáknak nevezett beszélgetésekre, hogy õ mindig arra kíváncsi, hogy azok milyen megoldást javasolnak a népességfogyás megállítására a menekültek betelepítésén túl, de választ sosem kapott. Nekik viszont egy egészen kidolgozott programjuk van rá.
Z. Kárpát Dániel
Z. Kárpát Dániel
Fotó: Bõdey János

Szerinte a csok típusú kedvezményeket ki kell terjeszteni a használt lakásokra, illetve meglévõ lakások bõvítésére, energetikai felújítására. Mert sokszor az is elég kezdõlökés lenne, hogy a szülõi házat kibõvítve kezdjék meg a fiatal párok a családalapítást, de a mostani rendszerbõl õk egyértelmûen kiesnek. Emellett bérlakások tömegét emelnék, mert az átlagos családok nem tudnak újépítésû lakásban gondolkodni. A bérlakásokat piaci ár alatt adnák ki, majd ha bizonyított a család („nem veri szét a lakást, nem lopja szét a szomszédot"), akkor a bérleti díj törlesztõrészletté alakulna, majd tulajdonosokká válhatnának.

A jobbikos képviselõ szerint divattá, követendõ példává kell tenni a gyermekvállalást, majd hozzátette, valamilyen ismeretlen forrásból, hogy a magyar asszonyok kívánják a legtöbb gyermeket a világra hozni.
A 4 gyermekes Griffin szavait a 7 gyermekes Téglási fordította

Az kétségtelen, hogy a konferencia résztvevõi − körülbelül százan lehettek −, összehoztak egy kisvárosnyi gyereket. Egyébként is állandó jelzõje volt minden megszólítottnak, hogy hány gyerekes. Ahogy a Blikk csinálja az életkorral, hogy a cikkekben minden szereplõ neve mögé zárójelbe odaírja a korát, úgy fûzték hozzá mindenki nevéhez, hogy hány gyermekes. „Köszönjük a 4 gyermekes Nick Griffinnek a felszólalását, és a 9 gyermekes Téglási tolmácsolását". A konferencián egyébként egy rekordközeli embert is köszöntöttek: a 16 gyermekes Király Ignácot.
DSC 1653
Fotó: Bõdey János

De emellett volt néhány kisbaba is a konferencián, akiket meg úgy hordoztak körbe, mintha folyamatosan mutatni kellene a subjectet, de egészen konkrétan el is hangzott a kis Nimród ölbekapásánál:

Tessék, errõl van itt nagyban szó, ilyen szép kis gyermekek megszületésére lenne szükség

Budaházy Edda, a konferencia házigazdája megosztotta velünk, hogy a konferencia meghívóján szereplõ, matyóba öltöztetett kisbaba helyett majdnem egy machetével hadonászó fekete afrikait tettek, de inkább nem akartak ijesztgetni, remény legyen a félelem helyett.
DSC 1795
Fotó: Bõdey János

Ehhez képest levetítettek egy olyan filmet, ami után csoda, hogy nem vágták fel az emberek az ereiket: a fehér fajnak vége, a sötét bõrûek ellepik a fehérek lakta területeket, a céljuk az összes fehér levadászása stb.. A leghangosabb felhördülés szegény Whoopi Goldberg mondatánál volt, amikor a színésznõ valami showmûsorban arról beszél, hogy a fehérek nemsokára kisebbségben lesznek, de egy jó tanácsot is kaptunk: „Amikor azt mondják, rasszista vagy, csak válaszold azt: csak azért mondod, mert fehér vagyok!"
A fehér faj kiirtása a cél

Felszólalt Torockai László, Ásotthalom jobbikos is polgármestere, aki elmondta, hogy mi a helyzet a déli határon. De ennél persze többrõl beszélt, kifejtette, hogy ez az újfajta honfoglalás a fehér faj kiirtásáról szól. A balkáni menekültútvonalat pedig a koszovói menekültek mutatták meg az egész világnak, hogy ez egy mûködõ útvonal, hiszen az Orbán-kormány egy évig az ég világon semmit nem tett az ellen, hogy ne legyen ilyen szinten átjárható a déli határ, ez alatt az idõ alatt pedig ki is alakult a rendszere, embercsempészestül.
DSC 1697
Fotó: Bõdey János

Hozzátette, az egész betelepítéshez hosszú évekig tudatosan készítették elõ a szellemi táptalajt. És ha ez az egész Spanyolországon keresztül zajlott volna, fel sem tûnt volna, de hál'Istennek itt a magyar nemzet, aki megkongatta a vészharangot, és felrázta Európát, hogy ez így nem mehet.
A szélsõjobbos sztárvendég

Nick Griffin nem elõször jár Magyarországon, az elmúlt években többször szólalt fel jobbikos rendezvényeket, mi is írtunk már róla, például, hogy a kémügybe keveredett Kovács Bélával közösen vezettek egy Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége nevû pártszövetséget, aminél erõs a gyanú, hogy masszív pénzlenyúlások történtek.

Az angol politikus, aki menekültek hajóit süllyesztené el, és nem kevés gyûlöletet szított a Nagy-Britanniába érkezõ idegenek (köztük lengyelek, magyarok) ellen, késõbb már arról beszélt, hogy a magyarokkal, lengyelekkel nincs is gond, rendes fehér, keresztény emberek, sõt, akár ide is költözne a nyugat-európai, angliai szélsõséges dzsihadisták elõl.
DSC 1708
Fotó: Bõdey János

Errõl egyébként most is beszélt, szerinte fel kell készülnie a régiónak, hogy a keresztény fehér emberek mentsvára lehet Közép-Európa. De arról is beszélt, hogy egész Európában negyven éve romlik a születési arány, miközben menekültek milliói érkeznek, akik kulturálisan egyáltalán nem illeszkednek be a társadalomba, viszont sokkal több gyermeket csinálnak.

Az afrikaiak anyasági segélyen vannak, az angolok a temetõben

− foglalta össze az otthoni helyzetet. De szerinte ez egész Európát veszélyezteti. Viszont Kelet-Európának, Közép-Európának van talán a legnagyobb esélye a túlélésre.

Orbán rendszerére azt mondta, jó kezdeményezés a családtámogatási rendszer, de nem elég. És a probléma, hogy a rendszer a középosztályt támogatja, egyértelmûen azért, hogy kizárja a cigányokat, csakhogy ezzel kizárja szegény magyarokat is. A határok lezárása jó, de a túléléshez önmagában nem elég, Griffin szerint a következõkre van még szükség:

Ha a kormány kevés, akkor a népnek kell megvédenie az országot
Szét kell rombolni a kapitalizmus rendszerét, mert az tartja fenn a bevándorlást
Át kell alakítani az abortusz-szabályozást
Sok gyermeket kell nemzeni
A kormányzatnak nem szabad megrémülnie attól, hogy rasszizmussal vádolják
Visszatérés a földhöz: a magyar családoknak családi gazdaságokat kell létrehozniuk, már csak azért is, mert a városban húszévesen lesz egy gyermek bármire is használható, termelõ, dolgozó ember, míg a gazdaságokban már sokkal hamarabb.
Griffin azt sem tartja kizártnak, hogy egy megerõsödött családi gazdasági rendszerben a mégis bekerülõ menekültek dolgozhatnának

Ha Európa túl akarja élni a válságot, a fiatalok nagy tömegének vissza kell térnie a nemzethez, a hithez és a földhöz, a gazdálkodáshoz

− zárta beszédét Griffin.
Link

Hozzászólások

4 #1 Posta Imre
- 2016-03-06 12:31
Fehér genocídium – fehér menekültek; Dél-Afrika újratöltve
Posted on 2016/02/19 Szerzõ: Admin
Fekete bosszúhadjárat

A Fekete bosszúhadjárat elõl menekülnek a búrok Közép-Európába
Lovas István hívta föl a figyelmet az alábbi oldalra:

PROJECT NOVA EUROPA: „Örömmel jelentjük”, írja a dél-afrikai portál, hogy Louis Meintjies a TAU-SA dél-afrikai agrárszövetség elnöke és helyettese, Henk van de Graaf, február utolsó hetében Magyarországra utazik a búr gazdálkodók magyarországi letelepedése ügyében. Tervükhöz az egész világról kaptak pénzügyi támogatást. Január 21-én „Segítsd a búrokat: küldj delegációt Magyarországra!” névvel indult akciójukhoz /melyrõl itt január 22-én volt olvasható/ azóta nem csak dél-afrikai gazdák, de más európai származású dél-afrikai állampolgárok is csatlakoztak. Az indok: „Kelet-Európát azonosítottuk azon térségként, amely a legnagyobb potenciált nyújtja, hogy egy olyan európai bástya legyen, amelyben az európai nép és civilizációja fennmaradhat”.

Hungary-MapEzzel a hírrel kapcsolatban, többen tették szóvá, hogy miért hazánkba jönnek a búrok, miért nem mennek Hollandiába, az õshazájukba? – Nos, azon egyszerû oknál fogva, hogy mentek volna õk, ám a liberális Hollandia nem fogadja be õket. Információink szerint, 30 ezren már elmenekültek Új-Zélandba, de a jelek szerint többeket már ott sem fogadnak be.

Nem beszélve arról, hogy a muszlim bevándorlók által egyre inkább uralt Hollandiából a zsidók mind nagyobb arányban Izraelbe menekülnek, a hollandok pedig szintén egyre nagyobb számban Közép-Európa felé veszik az irányt.

Ezek a dél-afrikai fehérek menekülnek. Többségük dolgos farmer, kétkezi munkás, egyszerû paraszt. Egyetlen bûnük az, hogy fehérnek születtek éspedig Afrikában, ahová a holland õseik vándoroltak, a XIX. században. A fehér apartheid rendszer már régen a múlté, jelenleg fekete rasszista bosszúhadjárat folyik a fehérek ellen, nota bene; fekete apartheid rendszer van, mely úgy tûnik összehasonlíthatatlanul brutálisabb, mint fehér elõdje volt. A sok tízezer áldozat száma ezt mutatja.
'Öld meg a búrt, öld meg a farmert!' - South-Africa

‘Öld meg a búrt, öld meg a farmert!’ – South-Africa

Fekete bosszú a keresztényekenKorábban írtuk: A fekete-rendszerváltás óta Dél-Afrika a világ legveszélyesebb országa lett, – közbiztonsága minõsíthetetlen. – A fekete lakosság egymást is fosztogatja és gyilkolja, – de leginkább a még megmaradt fehér lakosságot. Az utóbbi 19 évben egyes információk szerint 70 ezer fehér embert gyilkoltak meg az anarchista fekete bandák. Az országban még a mértéktartó sajtó megállapításai szerint is: Fehér genocídium – népirtás zajlik.

A feketék egymást is ölik, mivel egyre kevesebb van az elosztani való anyagi javakból, – rohamosan terjed a szegénység. – mely már ugyanúgy sújtja a megmaradt fehéreket is.

Csak a külföldi tõke virul, – s viszi kifelé az extra profitot az országból.

Az alábbi videóban az orosz Russia Today egy korábbi tudósítását láthatjuk, a fekete rasszista vérbosszúról:

***

Nos, a rend kedvéért, kissé bõvebben Dél-Afrika közeli múltjából és a jelenébõl. Ezt is korábban írtuk:
A Moszad képezte ki Nelson Mandelát
1048642127

Nagy volt a szeretet – Simon Peres és Nelson Mandela Johannesburgban, 2002-ben. – Archív fotó: Haaretz
Fegyveres szabotázs és diverzáns cselekményekre képezték ki Mandelát az izraeli ügynökök 1962-ben, néhány hónappal azelõtt, hogy Dél-Afrikában letartóztatták.

1.

“Izrael szó szerint udvarolt Fekete-Afrikának, a múlt század hatvanas éveinek elején” – írta a Haaretz izraeli lap. Ehhez természetesen igénybe vette titkosszolgálatát, a Moszadot is.

Titokban képeztek ki apartheid ellenes fegyveres aktivistákat, a múlt század hatvanas éveinek elején, egyes szomszédos afrikai államokban, többek között Etiópiában. Pusztakezes közelharcra, judóra, fegyveres harcra oktatták õket, valamint a szabotázs és a diverzáns cselekmények elkövetésének a módszereire.

Ezekre a fegyveres, szabotázs és diverzáns ismeretekre képezték ki Nelson Mandelát is az izraeli ügynökök 1962-ben, néhány hónappal azelõtt, hogy Dél-Afrikában letartóztatták.

Mandela kiképzése közben, az izraeliek meglepve tapasztalták, hogy kitûnõen ismeri a zsidóság problémáit és Izrael történetét és harcait is. – Ezért természetesen felmerült annak a lehetõsége is, hogy igazi cionistává nevelik õt. – És, hogy ebben mennyiben jártak sikerrel, arra a késõbbi évtizedek történései választ is adtak.

Ez a napvilágra került tény, mindenesetre új megvilágításba helyezi Mandela eddigi megítélését a zsidó államban.

Az Izraeli Nemzeti Archívum levéltárából “szigorúan titkos” megjelöléssel, a Haaretz címû izraeli lap birtokába jutott dokumentumok szerint; Mandela 1962-ben titokban elhagyta hazáját és több afrikai országba ellátogatott. Ekkor történt fegyveres kiképzése is. A Rhodesiából Etiópiába érkezõ, és a “David Mobsari” fedõnevet használó Mandela felkereste Izrael etiópiai nagykövetségét, ahol “shalommal” köszöntötte a zsidókat. Ismerte a zsidók és Izrael gondjait, és a követség személyzete szerint; értelmiséginek tûnt.

“A személyzet megpróbálta cionistává tenni”. (Vagyis elfogadtatni vele azt a gondolatot, hogy Izrael a zsidók hazája.) – “A beszélgetések során szocialista világnézetet mutatott, és olykor olyan benyomást keltett, hogy a kommunizmus felé hajlik”. – Az egykori “növendék” érdeklõdést mutatott a “Hagana” zsidó félkatonai szervezet illegális módszerei iránt, – melyeket még a Brit gyarmati idõkben alkalmaztak, – Izrael állam megalakulása elõtt.

Ezek után pedig kiképezték mindarra, amit egy terroristának tudnia kell. Közelharc, fegyveres harc, valamint a szabotázs és a diverzáns cselekményekre.

Az Izraeli Nemzeti Archivum levéltárában õrzött a dokumentum eddig azért nem került eddig nyilvánosságra, – mert míg Mandela élt, – a kutatók aggódtak, hogy veszélyezteti a helyi zsidó közösséget, ha Dél-Afrikában kiderül; Izrael segítette õt.

2.

Így kezdte tehát Mandela, az állítólagos kommunista, akiért szinte rajongtak a kapitalisták. – És, hogy miért?

Hogy miért udvarolt annyira a dél-afrikai feketéknek Izrael és a Nyugat? – Mert Dél-Afrikában találhatók nagy mennyiségben azok a dolgok, amelyek nekik kellenek, – s ezekhez csak nehezen tudtak hozzáférni addig, míg az apartheid rendszer volt uralmon.

És, hogy melyek ezek a dolgok? – Dél-Afrika a Föld ásványkincsekben leggazdagabb országai közé tartozik. A világ aranytermelésének több mint 45%-át adja, valamint nagy mennyiségû uránt, gyémántot, platinát, vasat, vanádiumot, mangánt, krómot, rezet, azbesztet és kõszenet, grafitot, nióbiumot és kolumbitot bányásznak itt. – A gyémántnak mindkét fajtáját bányásszák, az ipari és az ékszergyémántot is.

1994-ben, a fekete-rendszerváltás óta, (amikor Mandela lett a köztársasági elnök), – pedig már a Nyugat totálisan ellenõrzi az ország gazdaságát, de legfõképpen a bányászatát.
Gyémántbánya Dél_Afrikában Fotó mining-technology.com

Gyémántbánya Dél-Afrikában. – Fotó: mining-technology.com

Meghatározó az angol, amerikai és francia tõkéscsoportok szerepe, melyek a gyémántbányászat majdnem egészét, az aranybányászat kétharmadát, s a feldolgozóipar 50%-át tartják a kezükben.

A világon a leggyorsabban ebben az országban térülnek meg a külföldi tõkebefektetések.

Mindezzel persze együtt jár az is, hogy az idegen tõke leginkább persze a zavarosban tud a legjobban halászni, – mert, akkor a társadalom nem a kapitalista fosztogatással van elfoglalva, – hanem például az egyre terjedõ bûnözéssel és romló közbiztonsággal. – Az emberek egymással küzdenek a kizsákmányolók és ipari fosztogatók helyett.

3.

A fekete-rendszerváltás óta Dél-Afrika a világ legveszélyesebb országa lett, – közbiztonsága minõsíthetetlen. – A fekete lakosság egymást is fosztogatja és gyilkolja, – de leginkább a még megmaradt fehér lakosságot. Az utóbbi 19 évben egyes információk szerint 70 ezer fehér embert gyilkoltak meg az anarchista fekete bandák. Az országban még a mértéktartó sajtó megállapításai szerint is: Fehér genocídium – népirtás zajlik.

A feketék egymást is ölik, mivel egyre kevesebb van az elosztani való anyagi javakból, – rohamosan terjed a szegénység. – mely már ugyanúgy sújtja a megmaradt fehéreket is.

Csak a külföldi tõke virul, – s viszi kifelé az extra profitot az országból.

S mindezt lényegében köszönheti, az önmagát az egyre szegényedõ népe elõtt – álcázásképpen kommunistának mondott, – valójában a Moszad által kiképzett Nelson Mandelának. Nemhiába voltak ott a nyugati hatalmak prominens képviselõi (kezdve Obamával) a temetésén. – Nagyon szerették õt a gyémántjaival, aranyával, platinájával és uránjával együtt.

Szabad Riport tudósító Iroda
99 #2 MORMOTA1968
- 2016-03-07 18:44
Talán el kellett volna gondolkoznia Európa népeinek, mielõtt egymásnak esnek a zsidók legnagyobb örömére, hogy milyen következményei lesznek, ha eltûnik Európából sok tízmillió ember, a fiatal nemzõképes egyedekbõl. Ezen kívül hiába próbálna szaporodni a fehér faj, mikor a közénk beszivárgott paraziták és más földrészeken lévõ társaik mindent megtesznek az új nemzedékek születésétõl kezdve, hogy ne legyenek egészségesek és fõleg ne éljenek túl sokáig. Fel kellene ébredni végre, elfelejteni a zsidó, mint Isten (Jahve) kiválasztott népe címû mesét, kiba@ni õket végre Európából Szibériába, egyék meg õket a szúnyogok, meg a bõrke fagyon rájuk télen és ha nem lesznek uszítók többé Európában, végre rend lesz és nyugalom. Támogatom az új cionizmust. Gyûjtsék egybe a világ minden tájáról az összes zsidót, oszt költöztessék õket valami lakatlan szigetre több ezer km-re minden lakott területtõl. Ott ba@ogathatnák egymást, szaporodhatnak egymás között, míg ki nem halnak. Az-az igazság, ha nagyon rendet akarnának tenni az emberek Európában, a fejekkel kellene kezdeni a takarítást, onnét bûzlik a hal.
Épp elég ember ébredt már fel ahhoz, hogy tudják a megoldást Európa bajára. Aki ártani akar nekünk likvidálni kell, legyen bármilyen magas poszton. Amerikai meg más országok elnökeivel megtudták csinálni, szóval nem kellene hogy ekkora probléma legyen egy több mint 7 milliárdos bolygón elintézni néhány tucat embernek látszó férget, a testõrségükkel együtt. Létezhet bármilyen ennél jobb megoldás? Annyi ember szeret gyilkolni, hát legyen végre egy olyan életcélja, amivel az egész emberiséget szolgálná. s_ratata

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.56 másodperc
2,945,300 egyedi látogató