Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Beépített különleges csábítók

TechnikaA könnyû fikciós mûfajokban gyakran elõforduló figura az információ megszerzéséért csáberejét is bevetõ ügynök vagy ügynöknõ alakja. Ám azt is tudni-sejteni lehet, hogy a való világ kémtörténeteiben is bevett „megközelítési módszer” ez. Az viszont meglepõ, hogy a brit rendõrség beépített embereire negyed század múltán szállt vissza csábításra épített akciójuk.

Néhány éve húzódik Nagy-Britanniában az az ügy, amelyben a londoni rendõrség (Metropolitan Police, röviden Met) egykori úgynevezett Különleges Demonstrációs Századának (SDS) és az ettõl független Nemzeti Közrendvédelmi Felderítõ Egység (NPOIU) fedett ügynökei érintettek. Mindkét alegység (az egyiket 2008-ban, a másikat 2011-ben számolták fel) fõ feladata a kérdéses idõszakban – 25-30 évvel ezelõtt – az volt, hogy hosszú távon beépüljön radikálisnak ítélt politikai és szociális mozgalmakba, például környezetvédelmi, állatjogi és anarchista aktivisták köreibe. A végrehajtással megbízott fiatal rendõrök közül többen ehhez azt a módszert választották, hogy a mozgalmakban részt vevõ fiatal hölgyekkel megismerkedtek, majd partnerkapcsolatot létesítettek velük, ennek révén biztosított volt az információszerzés. A viszonyok azonban nem csak futó kalandok voltak, jellemzõen több évig is eltartottak, a leghosszabb esetben kilenc esztendeig, s az egyik ügynök gyermeket is nemzett információforrásának. Amikor viszont a feladat véget ért, a rendõrök egyszerûen felszívódtak, kétségek között hagyva a rászedett nõket.
Fizettek

Az öt ügynök által végrehajtott akciók és az azok során alkalmazott, etikátlan módszerek leleplezõdését követõen a Met feltétel nélkül bocsánatot kért az érintett hét (keresztnevükön Helenként, Belindaként, Rosaként, Naomiként, Lisaként, Alisonként és Ruth-ként azonosított) asszonytól, és anyagi kárpótlásban is részesítette õket. Az említett esetben, ahol a kapcsolatból gyermek is született, külön jártak el, a rászedett asszony, egy bizonyos Jacqui 400 ezer fontot kapott.
Tovább vizsgálódnak

Egyikük ennél is tovább ment az elégtételben, s alighanem a morálisan legtöbbet jelentõ személyes szembesítésre vállalkozott. A BBC közszolgálati csatorna által megszólaltatott, 25 éve Greenpeace-aktivistaként dolgozó Helen Steel nemrégiben megkereste csábítóját, az azóta Ausztráliába költözõ és az ottani rendõrtiszti fõiskolán oktató John Dinest. Elmondása szerint a férfi bocsánatot kért tõle, amiért két éven át rászedte, és egy rövid ideig el is beszélgettek a történtekrõl. Dines saját védelmére azt állította, hogy az egységben, ahol dolgozott, õt is „bántódás” érte. Az ügy mindezzel még nincs lezárva. A két bezárt rendõrségi alakulat esetleges további viselt dolgaival kapcsolatban vizsgálat van folyamatban.Link

Hozzaszolasok

Még nem küldtek hozzaszolast

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.11 masodperc
296,711 egyedi latogato