Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Abdulrahman Mohamed lett az év orvosa Magyarországon

BelföldÉs ez nem vicc. A Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház fõorvosa kapta idén az elismerést, az év orvosának járó Astellas-díjat.

A hírt a Facebook-oldalán osztotta meg elõször, néhány óra alatt kapott is rá ezer lájkot és közel 400 gratuláló (nem gyûlölködõ) hozzászólást.

A csecsemõ- és gyermekgyógyászt kezeltjei terjesztették fel a díjra, bemásolunk egy részletet egy szülõ levelébõl:

2015. Januárjában a kisfiam hajnalban nagyon sírt fájt mindene és lázas volt. Nem ment le a láza több órán keresztül és fél 7-kor merészkedtem felhívni a doktor urat. Felvette a telefont én elmondtam, hogy mi a baj, õ meg mondta, hogy mielõtt megy dolgozni, eljön a kis Barátját megnézni. Kaptunk gyógyszert és a doktor úr a gyermekemnek is elmondta, hogy ezt majd be kell venni, hogy meggyógyuljon. A kisfiam próbált valami kibúvót keresni, hogy ne kelljen, de doktor úr szavai meggyõzték, meg persze hogy a kisfiam felnéz rá, és nagyon szereti.

Év orvosa pályázat – közönségszavazás TOP3-at is idetesszük

Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed (Gyula)

Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház

Dr. Tidir Alisza Vaszilijevna (Kalocsa)

Bács-Kiskun Megyei Kórház Kalocsai Telephelye

Dr. Turcsányi Gábor (Budapest)

Semmelweis Egyetem II. Sebészeti Klinika
Link

Hozzaszolasok

116 #1 livia
- 2016. March 19. 21:12:35
No, csak ráértedben, mert éppen kísérõként ráérsz, no, meg sokat kell várni, unalmadban olvasgass a kórházak orvosi listáján.Meg fogsz lepõdni, aztán könnyen megbotránkozhatsz.Mi magyarok nem leszünk képesek kifizetni a mostani ár szerinti képzési költséget! No, de mit képzeltek? Ha minket kizárnak, kitõl fogják ellopni az újításokat, no, meg a tutit, amit el szoktak lopni, lesni! Az összeszerelõ üzemekben ül majd egy lesõember? Aztán kiverik az illetõbõl? No! Semmi jót nem Ígérek. Kérek mindenkit, hogy ne ragadjon le, és küzdeni kell! Ha okos a gyerek, és ha nem is, akkor is taníttatni! Nem beletörõdni!
238 #2 bivaly
- 2016. March 20. 07:02:12
livia !

Az "akkor is taníttatni" igen sok összetevõs, és alapja a pénz ! A többi mára csak másodlagos legfeljebb. Aki a "mindent lehet csak akarni kell"-t mantrázza, az ide nagyon kevés. És mi legyen a gyerek ? Közlekedési mérnök az AUDI-nál, vagy informatikus közgazdász a egy állami sóhivatalban ? Sarkítottam, de nem is olyan nagyon !
238 #3 bivaly
- 2016. March 20. 07:08:59
A díjakat meg mint tudjuk, adják ! Nem általánosítva, de azt hiszem a Mikola testvérek is "objektíven" kipárnázták egymást díjakkal . Ettõl még Abdullah lehet jó orvos, bár vannak fenntartásaim, ismerve néhány "külhoni belhonit". Emlékezem 1973.-ra, amikor egy orvosegyetemista mesélte nekem, hogy valami afrikai orvostanhallgató otthon a bikával vizelteti le a beteget, mint jó wudu megoldás ! Csak példaként említem, hogy nagyon zagyva ám, a nem európai orvoslás, mint minõség. Nem mellékesen ezt is megemlítem, csak úgy .
8 #4 miskolcilaci
- 2016. March 20. 07:25:58
kepfeltoltes.hu/160311/20_9_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
116 #5 livia
- 2016. March 20. 20:13:18
Bivaly! Megy az embercsere rendesen. Tegnap megint hívtak, hogy hamarosan kivándorol a család, csak majd rendbe kell tenni az itthoni dolgokat. A szálak elvágása. No, de csak megvárja, míg a lelépõpénz kifizetésre kerül. Az embernek a gigája megszorul. Köpni, nyelni?
116 #6 livia
- 2016. March 20. 20:16:52
Szidóvilág Magyarországon. Jó kilátás! No, kérdés, hogy honnan, mert minden csak nézõpont kérdése.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
296,621 egyedi latogato