Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Lukra futott a TV2 riportere Juhász Péter üldözésével

TechnikaA "hivatalos leleplezõk" és a titkosszolgálati terelés. Lassan, teljesen behozzák a hátrányt a "hátrányos helyzetûek", hogy meg lehessen csinálni az a "forradalmat". A politikust bíráló volt Millást szerették volna megszólaltatni, de Torsa Mátyás inkább nyilvánosságra hozta a megkeresést.

Napok óta támadja Juhász Pétert, az Együtt társelnökét a Fidesz és a TV2. Az ellenzéki politikus vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Orbán Viktor ellen, mert felmerült, hogy a miniszterelnök valójában egy hatvanpusztai kastélybirtokon él, amelyet Mészáros Lõrinc bérel, és a környezõ földeket is a felcsúti polgármester nevére vették meg. Erre válaszul a kormánypárt és az Andy Vajna tulajdonába került tévé azt kezdte firtatni, honnan telik Juhásznak arra, hogy 130 négyzetméteres lakást béreljen a II. kerületben.
Google Maps / 444
Itt lakik Juhász Péter. Google Maps / 444
Nem hiszi, hogy jobb pandúr lesz

Juhász egyébként néhány éve a médiatörvény elleni tiltakozás köré szervezõdött Millában tûnt fel, ami Bajnai Gordon felbukkanásáig civil szervezet volt. Torsa Mátyás, Juhász egyik szervezõtársa azokból az idõkbõl, egy Facebook-bejegyzést írt arról, hogy az azóta politikussá vált Juhász már akkor is adományokat kért, amibõl „szép nagy (bér)autóval járt”, és „épp azt a lóvét élte fel, amit a millára adtak”. Azt írta, úgy véli, „juhászelvtárs amúgy jó kérdéseket feszeget, s tényleg botrány, amit talál, csak nehezen hiszem – kicsit sem -, hogy jobb, avagy tisztességesebb pandúr lesz”.

Torsa bejegyzésére Juhász úgy reagált, hogy „a Millába csak vittem a pénzt”, és azt is írta, hogy „soha nem kezeltem viszont a Milla pénzét, erre mindig megvolt a testület, illetve a nonprofit kft vezetése, aminek soha nem voltam tagja”.
Nem firtatja Juhász pénzügyeit, véleménye van róla

Ugyanakkor a Juhászt napok óta kergetõ TV2 riportere rögtön sietett lecsapni a témára, és interjút akart kérni Torsától. A Facebookon írt neki üzenetet, mondván, „Ön is firtatja Juhász Péter pénzügyeit”. Torsa erre úgy reagált: áll a riporter rendelkezésére, amint megnézhette a TV2 tényfeltáró riportját Rogán Antal ingatlanügyeirõl és „az ezzel kapcsolatban hogy-hogynem megsemmisült bizonyítékokról, Andy Vajna kaszinóiról, tévéjérõl”, valamint „a miniszterelnök birtokain nyíló nárciszokról”.

Torsa közölte a riporterrel: õ nem firtatja Juhász pénzügyeit, hanem véleménye van róla. Kitért arra is, hogy a Milla gazdálkodásával kapcsolatban kérdõre vonta Juhászt, mert amit tett, felelõtlennek tartja, de törvénytelennek nem.

Az egykori millás a riporterrel folytatott beszélgetést nyilvánosságra hozta Facebook-oldalán, mire a TV2 munkatársa azt kérte, vegye le a bejegyzést, mert abban telefonszáma, és párjával közös – egyébként a Facebookon nyilvános – profilképe szerepel. Torsa viszont azzal érvelt, hogy a levelezés nyilvánosságra hozatalával tudta megelõzni, hogy kiforgassák a szavait.
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2016. March 21. 06:44:10
Egymilliárdért építették, két év alatt tönkrement a hatvani bicikliút

Erre áldozták az uniós forrást.

1,1 milliárd forint uniós forrást költöttek 2011 és 2013 között a „Kalandozzunk kerékpárral a Zagyva folyó mentén” projektre, melynek keretében egy hét és fél kilométer hosszú kerékpárutat építettek Hatvan és Boldog között. 2014-ben átadták a beruházást, de tavaly garanciális javításokat kellett végezni.

A 60lap.hu szerkesztõje most végigtekert a milliárdos kerékpárúton, és fotókat is készített az ott uralkodó állapotokról.

Bíró József azt írja: már az átadás után szólt, hogy problémák vannak az út minõségével, de ez senkit nem érdekelt. Büntetõfeljelentést is tett a hibák miatt, de a rendõrség elutasította. Szerinte a hibákat nem javították, csak elfedték azokat.

A repedéseket szurokkal próbálták kiönteni, de ez nem ért semmit. Bíró azt írja: a repedések mentén megsüllyedt az útalap, van, ahol több centi a szintkülönbség. A vasúti sínekbõl tákolt híd pedig romokban van, átkelni nem lehet rajta. Ráadásul Boldogra csak földúton lehet menni, ami még egy terepjárónak is kihívást okoz.
http://24.hu/belfold/2016/03/20/egymi...bicikliut/
4 #2 Posta Imre
- 2016. March 21. 07:39:22
Jaksity: az az ország, amelynek ilyen az elitje, vesztes ország

Terjedelmes interjút adott a Népszabadságnak Jaksity György üzletember, a Concorde-csoport alapítója. Szóba került a budapesti olimpia, a menekültügy, a gazdaság és a soha el nem múló magyaros csodavárás.

Egy budapesti olimpiára szerinte fõleg társadalmi, gazdasági hatásai miatt lenne szükség, hogy végre konszenzus jöjjön létre egy olyan témában, ami nem valamivel szemben, hanem valami mellett mozgatja meg legalább pár évig a magyarokat. Az üzletember azonban a megvalósítás és a "pénzkilopás" tekintetében azt is gondolja, hogy az "elit" számára egy olimpia sem hozna lényegi morális fejlõdést, "azaz nagyjából úgy zajlana a projekt, ahogy ma mennek a dolgok."

Jaksity: az az ország, amelynek ilyen az elitje, vesztes országFotó: Teknõs Miklós / Népszabadság

A jelenlegi oktatási rendszerrõl Jaksity úgy vélekedik: tökéletesen tükrözi a társadalmi szemléletet, ami

egy alapvetõen nem a progresszióban, a fejlõdésben, a változásban, hanem a visszatekintésben, a múltban, a régen elért sikereinkben, a távoli jövõben talán újra elérhetõ eredményekben, de semmiképpen sem az odáig tartó fejlõdésben hívõ szemlélet.

Szerinte mivel nem az a kérdés, hogy mit teszünk, hanem hogy mikor, miért, ki a hibás, ezért nem tanítjuk meg a gyerekeket gondolkodni, kialakítani az aktív viszonyukat a világhoz.

Idejétmúlt módszerekkel próbálunk, idejétmúlt tudást a gyerekek fejébe verni. (...) A mai fiatalok többsége lúzernek tartja az idõsebbeket, és egyáltalán nem gondolja, hogy olyasmit tudnának, ami számukra fontos. És az a baj, hogy valószínûleg igazuk van.

A "csodaprojektek" (mint amilyen az olimpia is) és a társadalmi szemléletváltás kapcsolatára visszatérve Jaksity úgy fogalmazott, "felnõtt társadalom" nem a csodákban hisz, hanem a saját tehetségében és a munkájában. Ezek a projektek

pár évre azt az illúziót tudják kelteni, hogy klasszak vagyunk. A gazdasági növekedést hozhatják, de a szemléletváltást nem segítik elõ. Ahol így szórják a pénzt? Tegnap egy senki volt, ma van 5, 10 vagy éppen 80 milliárd forintja. A lényeget tekintve ma is egy senki, de elhiszi a saját sikerét. Aki azonban így gazdagszik, nem tanul semmit. És az az ország, amelynek ilyen az elitje, vesztes ország.
http://propeller.hu/itthon/3202087-ja...tes-orszag
8 #3 miskolcilaci
- 2016. March 21. 16:17:44
torsa mátyás
www.atv.hu/thumbnail/772x514/b/dc/40000.jpg

juhász péter.
static.origos.hu/s/img/i/1409/20140923juhasz-peter-v-keruleti-polgarmesterjelolt10.jpg
8 #4 miskolcilaci
- 2016. March 21. 16:26:02
jaksity györgy
magyarnarancs.hu/data/cikk/9/42/90/cikk_94290/jaks3.jpg

Lassan meglesz a kiegyenlítõdés. Úgy ezeket a pofákat látván aki a magyarokat szidja, az a zsidókat szidja?
12 #5 spartakusz
- 2016. March 22. 06:36:43
Kérdezem , mivel a fénykép nem azt a Juhászt mutatja mint ami a CMM. oldalon van - egy ugyan arról beszélek - nem tudom, elbizonytalanodtam!
Különben amit ír a projektekrõl saját oldaláról valósak - de a mi oldalunkon igen is fontos - a múlt megismerése - és el nem feledése, hisz minden törekvésük arra irányul eltüntetni azt a népet akiknek köszönhetik, hogy nem kõbaltával szaladgálnak még mindig itt a földön!
Miért?
idézem:
"Az irigyek azok az emberek akik szétkürtölik a bukásaidat és suttogják a sikeredeidet" Will Smith

ide írtam le a véleményem a felszalámizó törekvések megállapításaimról:

http://www.kubinyitamas.hu/forum/11


tisztelettel: id. Kiss László

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.11 masodperc
313,384 egyedi latogato