Bejelentkezés
Orbán: Kína és Magyarország között jöhet létre az új selyemút
Úgy látom nincs szükség útkaparóra, megy ez maceszos pekingi kacsásan is, szkyta-hun módra. Mókás egy korszakot élünk, ahol még a semmi sem az, aminek látszik, illetve nem látszik, hogy nem semmi! A miniszterelnök a Bank of China magyarországi RMB-klíringközpontjának pénteki megnyitó ünnepségén vett részt. Beszélt még a menõ ázsiai származásról, hogy mit köszönhet a 2010 utáni magyar gazdaságpolitika Kínának, és a menekültkérdést is belekeverte mondandójába.
'Nyugat-Kelet háborúja valójában a 'zûrlényeg' harca'
Vicces ugye, ha elbagatellizálva ugyan, de "komoly" és tekintélyes "szagemberek" mondják, hogy Nyugatot (usa-zsidók) a repiti-liánok a Keletet (Putyin és pincsijei) a fejlettebb technológiával rendelkezõ "nordikus" típus támogatja. Micsa megrendítõ kijelentések. A vicc ebben, hogy nem vicc, persze ha most elkezd valaki ufózni, a kardvirágomba döntöm! A képen az állítólagos szovjetnica, igazán mutatós és csakis jót akarhat. Link
Irán továbbra is az ellenállás és az elnyomott nemzetek támogatója
Már éppen kérni akartam, hogy kevesebb támogatással is beérem, de ha még kapok, abba biztos belehalok! Eccer. Ja, van pár szarházi jóbikos görény! Le kék fejezni, vagy oldjam meg privátban, demokratikusan? Akkor mire valók a "dzsihadisták"? Új lendületet szükséges az ellenséges agresszorok elrettentéséhez
Egyre több atrocitás éri a zsidókat és a muszlimokat
Akkor már majdnem eléri a "keresztényeket" zsidó-cigány-muszlim (szemita) támadások egy ezrelékét. Hajrá! Van mit behozni! Az EU területén élõ vallási közösségek közül a muzulmánoknak a legalacsonyabb a társadalmi elfogadottsága. Tíz európaiból négyet zavarna, ha muszlim vallású kollégával kellene dolgoznia egy munkahelyen – derül ki a legfrissebb Eurobarométerbõl, aminek publikálását az EU elsõ alapjogi kollokviumára idõzítette az Európai Bizottság.
Háborús retorika
A békének a háború csak az egyik megnyilvánulási formája. A káoszból bontakozik ki a rend…és dõlnek a közhelyek. Kinek van még kétsége azzal kapcsolatosan, hogy minden a legnagyobb rendben? Európa „elesett” pár hét alatt és a stabilnak tûnõ szabadkõmûves szövetség új formát bont. Merkel (a Hitler-lány) mesterien kompromittálja magát, Orbán (a cigány-zsidó báró) kivágja a rezet és a V4 elõre megírt forgatókönyve szerint a neve alatt rántják egybe a Varsói Szerzõdést. „Hõsök” születnek és szájhõsök kelnek új ballisztikus pályára. Színház.
Javaslatok a zusa szappanopera-producerének
Ha már viccelünk, miért ne! Verseny:Osszák meg ötleteiket Bell nagykövettel! címzett: PublicAffairsB.
Beszállok! Link
Ételnek javaslom a maceszt! Õsi magyar recept. Kósher is!
Látványosság :a Dohány-utcai zsinagóga, mint õsi magyar nevezetesség, de Juda-pest bármely kerülete kiköpött zsidó-cigány élménycentrum, õsi magyar szokás szerint. De a parlament is megteszi: tele van zsidóval, összeesküvõvel, szóval usa-angol-izraeli ügynökkel...
Beszállok! Link
Ételnek javaslom a maceszt! Õsi magyar recept. Kósher is!
Látványosság :a Dohány-utcai zsinagóga, mint õsi magyar nevezetesség, de Juda-pest bármely kerülete kiköpött zsidó-cigány élménycentrum, õsi magyar szokás szerint. De a parlament is megteszi: tele van zsidóval, összeesküvõvel, szóval usa-angol-izraeli ügynökkel...