Bejelentkezés
Putyin éktelen haragra gerjedt – feltépődött történelmi sebek
Szó sincs róla, csak a Kacsinszki is elkezdte követelni a háborúban okozott kárért a jóvátételt, ahogy a baltikumiak is, de Ukrajnából is jönnek hangok. Gyerekek, mi lesz itt? Akkora béke, csak előbb egy kis pofazacskózás.Újra áll a bál Varsó és Moszkva között, a Kreml szerint a lengyelek kollaboráltak Hitlerrel a Holokauszt során. Varsó nincs könnyű helyzetben, hiszen a jelenlegi kormányzat arrogáns viselkedésével az utóbbi években súlyosan aláásta az ország diplomáciai kapcsolatait számos szövetségessel. Káncz Csaba jegyzete.
Nyomoznak annak a babának a szülei ellen, akinek nem volt anyakönyve
Na, először is, a rendőrök maguk mondták, hogy nem nyomoznak. De ha igen, akkor hazudtak. Géczy Gábor és szektáját most az AVH kezdni el felgöngyölíteni? Komoly dolgok ezek itt új-izraelben. Nyugi, egy csipetnyi Posta Imre, vagy PI-kör szóba sem került. Persze miért is? Miért is ne? Kapaszkodjatok, mert rázósan sima menet lesz! Néhány napja számolt be az RTL Klub Híradója arról, hogy rendőrök segítségével vett el a gyámhatóság a családjától egy négyhónapos dusnoki kisfiút, mert a szülők nem anyakönyveztették, és a kötelező védőoltásokat sem adatták be neki. A házaspár a tévécsatornának azt mondta, hogy meggyőződésük szerint a gyereknek nincs szüksége okmányokra, csak szülői gondoskodásra, a kormányhivatal szerint azonban a gyerek jogai védték az intézkedéssel.21 zsidó szervezet kéri az állami rádió új főnökének felmentését
Mi lehet a bajság? Engem még nem is hívott a Beja! Mi lenne , ha híjjna! Bezárnák a rágyijót?A Zsidó Közösségi Fórum tagjaként többek között a Holokauszt Emlékközpont, a Lauder Javne Iskola, a Haver Alapítvány, a Bálint Ház és Az Élet Menete Alapítvány is csatlakozott ahhoz a nyílt levélhez, mely Siklósi Beatrix felmentését kéri az MTVA vezérigazgatójától, Papp Dánieltől. Az aHang.hu-n közzétett nyílt levelet eddig 1700-an küldték el a vezérigazgató és Siklósi e-mail címére, köztük 21 zsidó szervezet csatlakozott.
Feljelentés a "dusnoki" gyermekrablás ügyében
Összeszedtem nektek kis csokorba pár tényt, ha már annyira beindultak a szolgálatok. Operatívkodunk? Mi van? Magasabb szintre került a "szekta" kérdés? Ne hülyéskedjünk már gyerekek, nem kis pálya ez. Sosem volt az. Tudjátok hol lakom, mit eszek, milyet ...k. Beszélgessünk! Ne tévesszen meg senkit a tény, hogy már annyi ügyben vagytok megszólítva , hogy én sem tudom követni. Nem akartok beszélgetni? Holnap egy kis tea? Ruibos? A győri édest ti hozzátok. Egy értelmes szakival tesztelném magam. Oroszul. Had legyen értelme is. Bolváriékról meg leszállhattok, ha már megvan a "Pi-kör kampány-projekt". Jól összekovácsoljátok a csapatot, azt meg kell hagyni. Még a végén formába hoztok. Ha ez volt a cél, akkor érthető, ha nem, akkor nem értem mi ez az amatőr hozzáállás.RENDSZERVÁLTÓK 12 SZABÁLYA (Alinsky nyomán)
Fapipa küldte kitevésre, vagy kitételre, vagy kivetésre, vagy valami...Ezek nem éppen széplelkű elképzelések, hanem a gyakorlatban tesztelt harci szabályok. Íme:
1. Nem csak az a hatalom, amivel valóban rendelkezel, hanem az is, amiről az ellenség azt hiszi, hogy rendelkezel. A hatalomnak két fő forrása van: a pénz és az emberek. Akiknek nincs pénzük, a testükből kell felépíteniük a hatalmat.
2. Sose kerülj kívül az embereid tapasztalati körén. Csak zavarodottságot, félelmet és meghátrálást fog eredményezni.
3. Amikor csak lehet, kerülj az ellenség tapasztalati körén kívülre. Keresd a módját, hogyan növelhetnéd a bizonytalanságát és az idegességét.
Egy “elrabolt” gyermek története: Posta Imrén eddig csak nevettünk, de már életeket tesz tönkre
Na, ez már majdnem megüti megint a 10 évvel ezelőtti kurucinfos postaimreszarkaverő cikkét. Na, ez a "nemzeti oldal" hív fosa, a zsidó csőcselék, Szent Korona? Ezek a csahos "nemzet kutyák" zsidó bérencek és ez már rég független attól, hogy most rám kennek ezt-azt. Buknak. Az internetet bejárta a hír, miszerint egy kisgyermeket azért választottak el a szüleitől a hatóságok rendőri intézkedéssel, mert sokadik felszólításra és könyörgésre sem voltak hajlandóak anyakönyveztetni a gyermeküket. Hamar kiderült, hogy a két szerencsétlen szülő a Posta Imre féle szektához tartozó ember, akiket jól megtévesztett a “szektavezér” és a követőit hasonló őrültségekre próbálja rávenni. Ez már túl van azon, amikor például azzal tette magát nevetségessé Posta Imre, hogy az izraeli hadsereg fegyveres jelenlétéről beszél, akiknek harcjárművei különböző mélygarázsokban rejtőzködnek. Mostmár emberéleteket tesz tönkre a hülyeségével, és teszi az egész hazafias oldalt komolytalanná.Koronavírus: már akkora a baj, hogy 40 millió embert érint
A király visszatér! Királyság. Nos, hamarosan erősen korlátozni kell a légi forgalmat és egyéb ide-oda mozgást. A véletlenekben aki hisz, az komolyabb rémtettekre is képes lehet. Mintegy 40 millió ember mozgását korlátozzák Közép-Kínában az újfajta koronavírus okozta tüdőgyulladás-járvány megfékezése érdekében, ennyien laknak ugyanis összesen abban a 13 Hupej tartománybeli városban, amelyekben péntekig bizonytalan időre felfüggesztették a kifelé tartó közlekedést - idézi a kínai sajtó pénteki tudósításait az MTI."BÁTOR" Az elrabolt Magyar gyermek Történt Dusnok 2020.01.22.
A tegnapi események, röviden. Kecskemét, Kalocsa, Dusnok...és Baja. LinkKultúránk megőrzése és építése kötelesség
Ha nem lennék annyira cinikus, mint amennyire nem vagyok megemelném a kalapom. De nem teszem. Süket duma, közben a valóság ennek szögletes ellentéte. Benkő, te is küzdesz nap, mint nap? Nagy kipalengetés kijár ezért.A magyar kultúra napját ünnepelték január 22-én, szerdán, Budapesten, a Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központban. A Honvédelmi Minisztérium ünnepségén Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédében a magyar kultúra fontosságára emlékeztetett. A rendezvényen a nemzeti érzelmek ébredési időszakának nevezte a Himnusz születésének idejét Benkő Tibor.
