Bejelentkezés
Nemzetbiztonsági kockázat miatt rúghatták ki a Honvédkórház orvosigazgatóját
"Nemzetmicsoda"? Már a gondolat is perverz. melyik rabbi melyik szolgálata állhat a "honvéd"-kórház ilyetén státusza mögött? A 444 Röntgen blogjának értesülései szerint kirúgták dr. Jákó Kingát, a Honvédkórház októberben kinevezett orvosigazgatóját. A menesztésről az intézmény főparancsnoka, Kun Szabó István egykori hadisírgondozó, gépészmérnök, haditechnikai menedzser rendelkezett. A pénteki vezetői értekezleten azzal indokolták a döntést, hogy az orvosigazgatót nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették. A főparancsnok erről csütörtöki minisztériumi látogatása során szerezhetett tudomást. “Ez a háború minden időkre be fogja fejezni a harcunkat a gójok ellen”
Emanuel Rabinovich rabbi az Európai Rabbik Vésztanácsának, 1952. január 12-én, Budapesten tartott rendkívüli találkozóján mondott beszéde. “Üdvözöllek benneteket, gyermekeim. Azért hívtalak benneteket, hogy megismételjem új programunk alapvető lépéseit. Jól tudjátok, hogy azt reméltük, hogy a háborúk közti húsz évünket arra használjuk fel, hogy megszilárdítsuk azokat a nagy vívmányokat és előnyöket, amelyeket nekünk a második világháború jelentett. Ezeket sokan közülünk különböző fontos területekről ellenzik, de most minden rendelkezésünkre álló erővel azon kell dolgoznunk, hogy öt éven belül előkészítsük a harmadik világháborút.A Kalergi-terv és a globális elit
Tudom, unjátok és ez is volt már sokszor, de emlékeztetőnek, ha már Fricz Tomicsek, kormányzati cionistra fősánántáltos a kormányzati lapban ilyeneket ír, akkor az már valami, vagy csak nem semmi? Nem parajnásak kicsit? Pszichológus látta már és félrekezelte? Miért akarják a brüsszeli körök mindenáron kiforgatni a sarkaiból Európát? Fricz TamásAz Angol-Szász Misszió
Tudom unjátok, de ha már szóba jött, most tartunk a "Kína meg fog fázni" influenza-járvány résznél. Az izraeli atomtámadást Irán ellen sikerült kicselezni 2010 legelején, vagy nem...ki tudja? Most jöhet az a rész, mely a karhatalmi erők igénybevételével a "zombi" lakosságot leszelektálja. Persze ha igaz, de nem igaz..., vagy de...mert ugye mindenki készül csak éppen ki tudja mire? Kalergi- terv megvan még?'Audiointerjú rögzítve 2010 Januárban Link
Japán hadihajó indult az Ománi-öbölbe: a második világháború óta példátlan a parancs, amit kaptak
Nagyon sok cikket felrakhatnék, ami az "átrendeződés" irányába mutat. Igen összetett és "belső ellenségek" elleni felkészülés, no meg "külső határok" együttes "védelme" egy összetett terv szerint. Japán az Ománi-öbölbe rombolóhajót küldött / Képünk illusztráció - Fotó: MTI/EPA/Amerikai haditengerészet/Michael RussellKubinyi: Így manipulálják a "közvéleményt" Szeretlek Magyarország módra
Itt van a két "cikk", melyből Kubinyi Tamás is merítkezett. Tán még a Tutsek onoka is benne van, mert ahogy 10 éve csináltak "postafos" és "postaszar" lejárató oldalakat szolgálati ágensekkel, úgy ezek ugyanazok lehetnek ma is. http://postafos.blogspot.com/ Tamással kapcsolatban meg ki ne derüljön a pletyka, hogy Kolberről magyarított (el sem akarom hinni, hisz a CNN-es történetét a saját szájából ismerem, mint ahogy az Orbán-tanácsadói, szövegírói korszakáról is beszélt), mert az meg rémesen zazriveczes lenne. Az, hogy a Tutsek onoka mellett kampányol, érthető Megélhetési kérdés. A többit meg majd a történelem és a jó magyarok értelmi képessége és érzelmi állapota határozza meg. Tamás, hogy lesz ebből "összefogás"?JÁRVÁNY-ról
Szia Imre! Láttam Bátornyilasról a Bp-re kényszerült összejövetelről a vigyejót. Nagyon elkeserítő helyzet. Őszintén a Titanilla által elmondottak nagyon felkavartak. Tudom, kisebb gondod is nagyobb annál, de kérlek próbálj meg néhány percet szakítani a modókámra – ha már szóba is hoztad a koronavírust.
Feleségem valamikor 25 évet dolgozott az OKI-ban. Kicsit más rálátásom van ezekre a járványokra. (Amikor Indiában volt a tüdőpestis járvány, azzal is foglalkozott. A WHO kérésére innen vitték a diagnosztikumot.)
Egy honféltő "állampógár", aki nagyon pontos diagnózist ad
Kerek László E-mail cím: kerek100000@freemail.hu
Üzenet: Döbbenetes! Egy handabandázó, semmihez nem értől kókler vagy! Sehol sem voltál addig, hogy értelmes munkát tudjál végezni. Egy értelmesnek látszó, de beteg ember vagy, aki most elszakított egy gyereket a befolyássolható szüleitől. Te a te gyerekeidet miért nem áldozod föl? Ez a két szerencsétlen jobban hisz a te zagyva elméletednek, mint ahogy szereti a gyerekét? Én bármit megtennék, hogy a gyerekemet visszakapjam és boldogan éljek vele. Akár a (te szavaid szerint) a rabszolgaságot is. (ez a szeretet) Neked hamarosan annyi. István király óta nem lehet, hogy valakik a társadalom ellenségei legyenek! (Oltás, járványveszély, hazavédelem, stb., mint ahogy azt sem lehet, hogy a kocsidat ne vizsgáztasd le műszaki szempontbó. Ember ! Társadalomban élsz! Ha csak a hírnév miatt teszed, akkor megérted ezt, ha nem érted meg, akkor menthetetlen vagy, sajnos a zárt pszichiátrián a hely ed.