Bejelentkezés
Halász Posta Imrét elemez
Mondanom sem kell, hogy az öregnek szövegértelmezési gondjai akadnak már nem most és emberismeretből is nagyjából zéró, de azért bírom. LinkElképesztő, mi zajlik az orrunk előtt: ezrével veszik a magyar lakásokat a külföldiek
Ejnye, a teljes város fel van túrva és épül a potkányfészek. Az elmúlt évben közel 7300 olyan adásvételt rögzítettek Magyarországon, ahol egy külföldi magánszemély volt a vásárló. A nem magyar nemzetiségűek költéseinek a súlya a magyar lakáspiac teljes forgalmán belül ugyan nem számottevő, mintegy 2,3%, Budapesten azonban eléri a 12, a pesti belső kerületekben pedig a 26%-ot. A belvárosban tapasztalt erős külföldi aktivitás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ezeken a területeken egyre jobban elszakadjanak a lakásárak a város, vagy az ország más területén jellemző átlagáraktól.Fegyveres szélsőjobboldaliak után kutatnak a német hatóságok
Még szerencse, hogy a szolgálatok szervezték, szokásjog alapján. Azért veszitek alapot! Nem az a baj, hogy szervezkedtek, hanem az, hogy nem békésen döntötték vona meg a zsidót, hanem békátlanul. Mi ebből a tanulság? Ne olvassunk híreket? Házkutatásokat tartottak kedden Németország négy tartományában fegyveres szélsőjobboldali szervezkedés gyanúja miatt, írja az MTI.Varnus Xavér: Harminc lábcédula megváltoztatná az országot
Ejnye no, nem tetszik a jagelló-rendszer? Szerintem sűrűn kevés lenne a 300 ezer is. Varnus Xavér februárban végleg elköltözött Magyarországról, mivel “25 év alatt nem sikerült az országnak eljutni oda, hogy valakinek a ledolgozott munkáját kifizessék” és a nihilt sem bírja. A Bors arról kérdezte, hogy a politika tehet-e a költözésről.Kicsit írok
Nos, először is üdvüzlet a legkitartóbbaknak, közibük számolva magamat is, még ha csak szőr mentén is. Verset akartam már írni rég, de nem jött az ihlet. Talán kedvem sincs, mert fáradt vagyok ahhoz is, hogy kedvem legyen. Jól alakulnak a dolgaink. Én napestig dolgozok és úgy tűnik nem egy laza tempó az, amire számíthatok a jövőben, de ami még fontosabb, hogy Verának sem igazán jött be a számítása, viszont remek úton halad végül, hogy ezzel az egész patikai baromsággal végleg leszámoljon, pont, ahogy én a picológusi mivoltommal. Most durva kétkezi munkássá vedlettem és úgy is érzem sokszor magam. Cigányokkal dolgozom zsidóknak! Hurrá! Ehhez képest minden remekül alakul és panaszra sincs okom. De nem is ezért írok.Holokauszt: 'Csalással viselj háborút.'
Jé, ezt a doksít 10 éve küldtem körbe hivatalos feljelentéssel ( Posta Imre weboldala - Hírek: Auschwitzi feljelentés, belejentés) de a szerver áthelyezés okán már nem leli. Jó gyorsan körbeért. július 26, 2019
Egy amerikai rádióriporter a műsorában bemutatta, majd a rádió internet portáljára is feltette azt a vöröskeresztes dokumentumot, miszerint a náci holokausztnak a II. világháború alatt nem 6 millió, hanem 271,301 áldozata volt.
Szia Imre
elküldöm Dr Kriston volt ügyvédem szösszenetét, amit ha gondolod kiteheted a lapodra, hiszen a te profilodba vág :-D :-D áldással Teo ( Fapipa ) (Azt már rudjuk, hogy Kriston es zsidó, így nem lehet baj!)
PÁSZTORTÜZEK GONDOLKODÓ PARASZTOKNAK
Országrablás törvényes rendszere
Fidess és DK kamupártok tündöklése
Orbán Viktor Oroszországban nyaral, megnézte a cári falut
Verát is el kék vinni oda, de ahogy kinéz, idén sem jön össze a nyaralás. Talán majd máskor. Egy olvasónk szerint Orbán Viktor miniszterelnök Oroszországban, Szentpétervár mellett nyaral a családjával. Azt írta, ma Orbán Viktor a családjával ellátogatott a Szentpétervár melletti kirándulóhelyre, Carszkoje Szelóba, ami azt jelenti, cári falu. (Fun fact: Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken épp Szentpéterváron volt, és a fehérorosz elnökkel tárgyalt.)



