Bejelentkezés
Szüret

Ugye, hogy mindegy mit akar és ki?

MTI, 2016. október 29., szombat 08:04, frissítve: szombat 09:55
Az Európai Unió mind a 28 tagállama hivatalosan jóváhagyta a Kanadával kötendõ szabadkereskedelmi egyezményt (CETA) alkotó dokumentumok összességét, és készen áll a hivatalos aláírásra – jelentette be pénteken késõ este egy közleményben Robert Fico, az unió soros elnökségét adó Szlovákia kormányfõje.
Ferenc pápa közelebb szeretné hozni egymáshoz a keresztényeket

Házkutatások a szélsõségeseknél

MNA : Nyílt levél Posta Imrének Frissítve!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elsõ esetben tesz közzé nyílt levelet. Húsz éves mûködésünk folyamán nem történt olyan esemény, melyre ilyen eszközzel kellett volna válaszolnunk. Most sem a magunk ügyében választottuk a vélemény nyilvánításnak ezt az eszközét. Imre! Mindig is valamilyen társaság célkeresztjében voltál, nyilván ez az állapot különösebb gondokat nem okoz Neked.
Ötszáz év után újra felnyitották Jézus sírját

Lassan ötszáz éve nem mozdították el azt a márvány lapot, ami Jézus sírját fedi. Most a feltételezett temetkezési helyen dolgozó régészek újra felnyitották a sírt, ahol Krisztus három napig feküdt a keresztre feszítés után, aztán feltámadt.
Az MNA közleménye szerint a hivatalos szervek nagyon nem bontották ki az igazság minden részletét
